Különleges tudás, két ország vasúti rendszerének magas szintű ismerete, kölcsönös bizalom és évek következetes szakmai munkája áll az interoperábilis vasúti közlekedés mögött. Szeptember 10-én Győrben magyar és osztrák mozdonyvezetők találkoztak, hogy közösen tekintsék át az eddigi eredményeket, és beszéljenek a Budapest–Bécs vasúti kapcsolat további fejlesztésének lehetőségeiről. Az eseményt Dr. Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, aki méltatta a programban részt vevő kollégák felkészültségét és a két vasúttársaság példaértékű szakmai együttműködését.
Van, amikor egy vasúti fejlesztés legfontosabb eredménye nem egy új jármű, egy korszerű berendezés vagy néhány perccel rövidebb menetidő, hanem az a tudás és együttműködés, amely mindezt lehetővé teszi. Az interoperábilis mozdonyvezetők munkája éppen ilyen. Kevésbé látványos, az utasok számára sokszor szinte észrevétlen, szakmai jelentősége azonban annál nagyobb. A szeptember 10-én Győrben megrendezett Interoperábilis mozdonyvezetők találkozóján a MÁV Személyszállítási Zrt. és az osztrák vasút érintett szakemberei, valamint a magyar és osztrák mozdonyvezető kollégák találkoztak. Az esemény alkalmat teremtett arra, hogy közösen értékeljék az eddigi tapasztalatokat, és felidézzék azt a hosszú szakmai utat, amelynek eredményeként ma már mozdonyvezető-váltás nélkül közlekedhetnek egyes nemzetközi vonatok Győr és Bécs között.
Az interoperábilis mozdonyvezetők különleges helyet foglalnak el a vasúti szakmában. Olyan szakemberekről van szó, akik nemcsak saját országuk vasúti infrastruktúrájára és szabályrendszerére rendelkeznek a szükséges ismeretekkel és jogosultságokkal, hanem a másik ország érintett hálózatán is képesek önállóan szolgálatot teljesíteni. Ehhez a nyelvi felkészültség mellett a másik vasúti rendszer forgalmi szabályainak, infrastruktúrájának és az érintett vonalaknak a részletes ismerete, valamint az előírt vizsgák sikeres teljesítése is szükséges. Jelenleg a MÁV Személyszállítási Zrt.-nél 13, az ÖBB-nél pedig 6 interoperábilis mozdonyvezető dolgozik. Ők biztosítják többek között napi négy pár olyan Railjet vonat továbbítását, amelyek tervezett menetrendi megállás nélkül haladnak át Hegyeshalom állomáson. A magyar mozdonyvezetők 2023. december 4-én tettek sikeres vizsgát az osztrák vizsgahatóság előtt, és a 2023/2024-es menetrendváltástól vesznek részt az interoperábilis közlekedésben. Az osztrák vasút magyarul is beszélő mozdonyvezetői 2025. május 14-én teljesítették eredményesen a magyarországi vizsgakövetelményeket, majd 2025. augusztus 4-től kapcsolódtak be a közös rendszerbe.
Az eredmények már számokban is jól mérhetők. Az interoperábilis közlekedés megindítása óta közel 5600 vonat közlekedett Budapest és Bécs között úgy, hogy Hegyeshalomban nem volt szükség mozdonyvezető-váltásra. Dr. Kormányos László megnyitójában arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma már működő rendszer mögött hosszú évek kitartó munkája és több szakterület szoros együttműködése áll. „Ami ma már működő, természetesnek tűnő gyakorlat, az néhány évvel ezelőtt még szinte lehetetlen vállalkozásnak látszott. Nagyon komoly szakmai munkára, kitartásra és mindenekelőtt bizalomra volt szükség ahhoz, hogy idáig eljussunk. Erre az eredményre méltán lehetünk büszkék.”
A projekt megvalósítása a műszaki szolgáltatásmenedzsment, a humán és az üzemeltetési szakterület összehangolt munkáját igényelte, szoros együttműködésben az osztrák partnerrel. Vezérigazgató Úr külön is kiemelte Kóthy Zoltán műszaki szolgáltatásmenedzsment-vezető szerepét, valamint mindazok munkáját, akik a háttérben a képzések, vizsgák, szakmai és üzemeltetési feltételek kialakításán dolgoztak. „Ez az együttműködés jóval többről szól annál, hogy egy vonatnak a határon nem kell mozdonyvezetőt váltania. Azt mutatja meg, hogy két vasúttársaság képes közösen gondolkodni, egymás rendszerét megismerni, és olyan szakmai bizalmat kialakítani, amelyre hosszú távon is lehet építeni.”
Az interoperábilis közlekedés a „Budapest–Bécs gyorsítási projekt” egyik fontos szakmai alapja. A hosszabb távú cél, hogy a szükséges infrastruktúra-fejlesztések és menetrendi feltételek megteremtését követően a két főváros közötti vasúti eljutási idő két órára csökkenhessen.
A tervezett új menetrendi struktúrában a gyors menetvonalon közlekedő Railjet Express vonatok Budapest-Keleti pályaudvar és Wien Hauptbahnhof között Budapest-Kelenföldön és Győrben állnának meg. Tatabánya, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom kiszolgálását ezzel párhuzamosan új menetrendi kapcsolatok biztosítanák. A jelenlegi szakmai várakozások szerint az infrastruktúra-fejlesztések függvényében ennek megvalósítása a 2028/2029-es menetrendi időszaktól válhat reálissá. Az interoperábilis mozdonyvezetők rendszere ehhez már most fontos előfeltételt teremt. A határon történő személyzetváltás elhagyása önmagában is időmegtakarítást jelent, ennél azonban stratégiai szempontból fontosabb, hogy létrejött és a mindennapi üzemben is bizonyított egy olyan működési modell, amely a két ország vasúti rendszere közötti átjárhatóságot közvetlenül a vonatok továbbításában valósítja meg. „A célunk világos: Budapestet és Bécset vasúton is közelebb szeretnénk hozni egymáshoz. Ehhez infrastruktúra, megfelelő menetrend, korszerű járművek és felkészült szakemberek egyaránt szükségesek. A mozdonyvezetőink már ma megteremtették ennek az egyik legfontosabb szakmai feltételét.” – hangsúlyozta Dr. Kormányos László. A rendszer jelentőségét növeli, hogy ez a fajta működési modell nemcsak a MÁV Személyszállítási Zrt. gyakorlatában különleges, hanem egész közép-európai összevetésben is figyelemre méltó együttműködést jelent. A magyar és osztrák szakemberek közösen bizonyították, hogy az országhatár a vasúti közlekedésben nem szükségszerűen jelent működési határt is.
A győri találkozó ugyanakkor nem csupán szakmai értékelés volt. Legalább ennyire szólt azokról a kollégákról, akik tudásukkal és napi munkájukkal működtetik ezt a rendszert. Egy interoperábilis mozdonyvezető felkészítése jelentős egyéni teljesítményt kíván. Új szabályrendszert, eltérő infrastruktúrát és üzemi környezetet kell elsajátítani, miközben a vasútbiztonság szigorú követelményei természetesen változatlanok. A szükséges vizsgák és vonalismeret megszerzése ezért nem pusztán újabb jogosultságot jelent: magas szintű szakmai tudásról, alkalmazkodóképességről és felelősségvállalásról tanúskodik. Dr. Kormányos László ezért arra is felhívta a figyelmet, hogy egy nagyvállalat életében szükség van az olyan alkalmakra, amikor nemcsak a következő feladatokról beszélünk, hanem megállunk egy pillanatra, és számba vesszük azt is, amit közösen már elértünk. „Fontos, hogy időről időre megemlékezzünk ezekről az eredményekről. Egy ilyen találkozó visszajelzés a kollégáinknak arról, hogy látjuk és értékeljük a munkájukat, tudjuk, milyen teljesítmény van mögötte, és számítunk rájuk a jövőben is. Ezek az alkalmak erősítik igazán a szakmai közösséget.”
A győri találkozó így egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről. Azokról, akik évekkel ezelőtt hittek egy akkor még rendkívül összetettnek tűnő szakmai elképzelésben; azokról, akik ma nap mint nap továbbítják a nemzetközi vonatokat; és arról a jövőbeni szolgáltatásról, amelyben Budapest és Bécs között a vasút még gyorsabb, még versenyképesebb kapcsolatot kínálhat. A közel 5600, Hegyeshalomban mozdonyvezető-váltás nélkül közlekedő vonat mögött ezért nem pusztán egy sikeres üzemeltetési megoldás áll. Két vasút, több szakterület és egy különleges tudású mozdonyvezetői közösség közös teljesítménye bizonyítja, hogy az interoperabilitás nem elméleti fogalom: működő gyakorlat, amely már ma is közelebb hozza egymáshoz Budapestet és Bécset.