A vasúti közlekedés biztonsága és megbízhatósága krízishelyzetekben is összehangolt fellépést igényel. Ennek jegyében a MÁV delegációja október 14-én az osztrák ÖBB Központi Forgalomirányító Központjába látogatott, ahol a két vasúttársaság vezetői a válságkezelés, a reziliencia és a hatékony vállalatközi koordináció tapasztalatait osztották meg egymással. A MÁV delegációját Mark Topal, az ÖBB rendszermérnökségért és vállalatcsoport-szintű termelésért felelős vezetője fogadta.
A MÁV delegációját Reich László stratégiai vezérigazgató-helyettes vezette, mellette Négrádi Tamás közlekedési szolgáltatások főigazgató, Szabó Martin Országos Haváriaközpont vezető, dr. Karacs Zsanett nemzetközi igazgató, valamint Horváth Marcell Andor Csoportirányítási (közlekedés)szakmai koordinátor vett részt a látogatáson.
A látogatás során a delegáció megismerte az ÖBB modernizált krízisstáb-központját, a krízishelyzetek kezelésének szervezeti kereteit és folyamatait, valamint a vállalatcsoporton belüli együttműködés gyakorlatát. A program részeként bemutatták a Központi Forgalomirányító Központot (VLZ) is, ahol a résztvevők betekintést kaptak a vasúti forgalomirányításba, az utastájékoztatásba, illetve az infrastruktúra és a vasúti közlekedési vállalatok közötti koordinációba.
A szakmai eszmecsere értékes lehetőséget teremtett a tapasztalatcserére és a bevált gyakorlatok megismerésére, elősegítve a krízishelyzetekre való hatékony felkészülést, valamint a stabil és megbízható vasúti üzem fenntartását.