Harmati Marcell közlekedésmérnökként 2016-ban, majd immáron munka mellett logisztikai mérnökként végzett Győrben 2019-ben, jelenleg a Volán várpalotai telephelyén dolgozik készletgazdálkodási szakértőként. Hobbija a fotózás, vannak képei régi Ikarusokról, bakonyi tájakról, a Balatonról. Az igazi szenvedélye azonban a vasútfotózás. És a Csörgők.
„1992-ben születtem Ajkán, és ott is laktunk 10 évig, pont a vasútállomással szembeni legelső panelházban. Engem szó szerint megcsapott a mozdony füstje, hiszen dízelek, Szergejek és Csörgők jártak azon a vonalon egészen 2000-ig, illetve Púpos volt a helyi tartalék. Néha kijött a Timföldgyárból egy Bobó is… És, ugye minden gyerek szereti a vasutat és a közlekedési eszközöket. Mi, vasútrajongók pedig valahol örökre gyerekek maradunk. Szerettem nézegetni és rajzolgatni a vonatokat, de akkor még nem gondoltam arra, hogy fotózzam őket” – mesél Harmati Marcell a kezdetekről.
„2003-ban kaptam az első fényképezőgépem. Igazából megörököltem anyukám filmszalagos Kodakját, miután egy digitális fényképezőgépet kapott apától a születésnapjára. Azzal a géppel kezdtem el fotózni. Gyakorlatilag mindent. Macskát a kertben, az állatokat az állatkertben. Ezek azért még olyan képek voltak, amelyeknek valójában nincs sok értelme. Akkoriban sokat nyaraltam Csopakon az anyai nagyszüleimmel, fent az Öreghegyen, ahonnét gyönyörű kilátás nyílott a Balatonra és persze a vasútra. Rendszeresen nézegettem onnét a vonatokat, de nem gondoltam arra, hogy le is kéne őket fényképezni” – mutat Marcell egy balatoni panorámafotót, melyen természetesen látszik a vasút. Igaz, még nem központi szerepben. Az első igazi mozdonyfotó 2004. augusztus 15-én készült Balatonfűzfőn.
„Ez a kép már digitális fényképezőgéppel készült. Akkor még nem tudtam, hogyan néz ki egy jó vonatos kép. Igazából csak elővettem a fényképezőgépet, lekattintottam, aztán lesz, ami lesz. Akkor még csak azokat fotóztam le, amelyekkel utaztam, hogy így legyen dokumentálva. Éveken keresztül fényképezgettem az állomásokat, a vonatokat” – meséli.
És hogyan jutunk el innen a különleges vagy kedvenc vonatokra, helyszínekre, ritkaságokra vadászó vasútfotózásig? „Nekem is a Nohab volt eredetileg a kedvenc mozdonyom. Aztán idővel rájöttem, hogy nekem a Csörgő az sokkal szimpatikusabb, mert annak – hogy is mondjam? – van egy ilyen barátságosabb, megnyerőbb külseje. Tudom, hogy műszakilag nem a legmegbízhatóbb konstrukció, de mégis: a vasútrajongók nagy része imádja ezt a típust, már csak a hangja miatt is. Van kedvenc Csörgőm, a 164-es, aminek „Harmatka” a beceneve. Lehet azért, mert valahol a druszám” – avat be Harmati Marcell, majd mutat egy fotót: „Ez a kedvenc képem a mai napig. Azért ez, mert Harmatka van rajta, a háttérben látszódik a Sümegi vár, templomok, napraforgó mező, egy rövid szerelvény hangulatost fákkal. A mai napig ez a Facebookon a borítóképem.”
Mint kiderült tényleg Harmatka és az egyetemi évek robbantották be igazán a vasútfotós szenvedélyt Marcellnél: „Amikor egyetemre jártam Győrben, rávettem az egyik haverom, hogy fotózzon le engem Harmatkával. Győrben közlekedésmérnökként végeztem és a gólyatáborban csöppentem bele egy vasútbarát társaságba. Akkor jöttem rá, hogy a vasútfotózás valójában olyan, mint a bélyeggyűjtés vagy az e-sportolás. Korábban e-sportoló voltam három éven keresztül, de mégse lehet egész nap a számítógép előtt ülni. 2012. január 25-ét tartom a komolyabb a vasútfotózásom első napjának, egy komolyabb Canon S2 fényképezőgéppel, amit aztán másfél évig használtam. Pár barátommal indultunk el a Bakonyba, Ösküre, Győrből vonatot fotózni.”
Különös passzió a vasútfotózás. Több, mint alkotói tevékenység, több, mint hobbiból fényképezni, egyszerűen „jó képeket lőni”. Ez a fajta specializáció egyben egy lépés a gyűjtőszenvedély felé: annak, hogy a gyűjteménybe bekerüljön néhány ritkaság, különleges mozdony, kocsi, vagy éppen pillanat, legalább akkora szerepe van, mint annak, hogy az elkészült fotó milyen művészi értéket képvisel fotós szemmel.
„Ezt a képet 2014 májusában csináltam Süttő állomáson. Azon a napon zárthelyit írtunk az egyetemen és már tudtuk, hogy lesz egy Csörgős Suzuki vonat Esztergomból Almásfüzitőn át Komárom felé. Akkoriban az én autómmal jártunk vonatot fotózni, reggel betettem a fényképezőgépet a kocsiba, úgy indultunk zárthelyit írni, hogy mondhatni menetkészek voltunk. A haverom, akivel mentünk már végzett, én meg még írtam, írtam, írtam… Akkor meglökött engem, hogy Marci, siessél már, mert el fog indulni a Csörgős Suzuki vonat. Mondtam neki, kicsit várjál már, mert szeretném azért befejezni. Ez már feltűnt a tanárnak is, kérdezte, hogy uraim, maguk meg mit csinálnak? Mondtam, vasútfotózás lesz. Erre azt mondta: úristen! A zéhá amúgy nekem sikerült a legjobban és még a kép is összejött.”
Ha már gyűjtőszenvedély: Marcellnek sikerült megörökíteni egy olyan pillanatot is, amely minden bizonnyal maga a főnyeremény egy igazi csörgőrajongónak: „Mi a jobb egy Csörgőnél? Két Csörgő! Mi a jobb két Csörgőnél is? Nyolc Csörgő!”
Marcell másik specialitása a Csörgők mellett az első és utolsó képek. A lokálpatriotizmus – ahogy ő fogalmaz: „a Bakony az én Párizsom” – mellett ennek is szerepe volt abban, hogy még véletlenül se hagyja otthon a fényképezőgépet. 2016. június 24-én, az Ajka-Felsőcsinger vonal utolsó napján.
Ha az ember lőtt már úgy százezer képet vonatokról, mi lehet a következő állomás? A 100 ezer és 1-ik kép? Mi a vasútfotós álma? „Nagyon szívesen fényképezném a mongol Szergejeket, ott kint a sztyepén, csak az egy kicsit messze van. Vagy elmehetnék Tunéziában Csörgőket fotózni. Azok sajnos már nem üzemképesek és nem is biztos, hogy örülni fognak nekem, ha csak úgy odamegyek fényképezni a telepre, ahol állnak. Hogy milyen álmok érhetők el a számomra? Pár év múlva, ha kicsit nagyobbak lesznek a gyerekek, és el tudom kezdeni a tanfolyamot, akkor szeretnék mozdonyvezető lenni.”
Képgaléria:
