A MÁV-csoportot Négrádi Tamás, közlekedési szolgáltatások főigazgató képviselte az 56. Autóbusz Szakértői Tanácskozás című rendezvényen.
A Gépipari Tudományos Egyesület szervezésében október 29-én rendezték meg az 56. Autóbusz Szakértői Tanácskozást, amelynek idén is a Driving Camp adott otthont. A találkozón az elkövetkező időszak autóbuszos beszerzései mellett az alternatív meghajtású járművek térhódítása is a figyelem középpontjában volt. A MÁV-csoport képviseletében Négrádi Tamás, közlekedési szolgáltatások főigazgatója tartott elődadást. Főigazgató úr a cégcsoport életében az elmúlt időszakban bekövetkezett változásokat is bemutatta ebben az előadásban. Emellett részletesen ismertette a már lezárult és a jövőben tervezett autóbuszos beszerzéseket. Az újonnan érkező járművek az ország több térségében fiatalítják a flottát, kényelmesebb eljutást biztosítanak a távolsági utasforgalomban, nagyobb férőhelykapacitással rendelkeznek Budapest és a vidéki nagyvárosok agglomerációjában, valamint újabb szintre emelik a vonatpótlások színvonalát. A beszerzések ismertetése mellett az Országos Haváriaközpont autóbuszos tartalékjainak bemutatására is sor került. Négrádi Tamás előadásának zárszavában hangsúlyozta, hogy nem csak a járműbeszerzésekre kell kiemelt figyelmet fordítani, hanem azok üzemeltetésére (humán erőforrás biztosítására) is, hiszen az autóbuszokat vezetni és karbantartani egyaránt szükséges ahhoz, hogy a megfelelő időben és minőségben érjenek oda az utashoz.