Digitális térkép készül a forradalom 70. évfordulóján

Hírvonal

2026.11.05 13:51
szerző: Putsay Gábor

Az 1956-os eseményekben aktív szerepet vállaltak a vasutasok, a novemberi szovjet katonai intervenció után is lassan rendeződött a helyzet a MÁV-nál, a dolgozók egy része fegyvertelenül ugyan, de keményen ellenállt. A november és a december is meglehetősen mozgalmas volt a MÁV-nál, 1957-ben pedig lezajlottak a tisztogatások és felelősségre vonások. Ezekről az eseményekről és fordulatokról Tóth Bálint, levéltáros szakértővel beszélgettünk. A MÁV SZK Archívumának munkatársai olyan digitális térképet készítenek, amely vizuális formában jeleníti meg a vasutasok forradalmi szerepvállalását.

 

Mielőtt a novemberi eseményekre rátérnénk, beszéljünk arról, hogy mennyire voltak mozgalmasok a forradalmi napok a MÁV-nál, hogyan viszonyultak a munkavállalók az eseményekhez? Mi történt ebben a szűk két hétben október 23-a és november 4-e között a MÁV-nál?

A vasutasok hasonló aktivitást mutattak a forradalom idején, mint az egyetemisták vagy a munkások. A személyforgalom nagyrészt leállt október 23-a után a forradalmi események és az ekkor már kibontakozó sztrájk következtében, azonban az élelmiszer, gyógyszer vagy szénszállítmányok közlekedését nem akadályozták. Annál inkább a szovjet csapatok mozgását, miután Záhonynál, illetve Békéscsabánál felszedték a síneket. De a MÁV SZK Archívumában található fegyelmi iratok arra is bizonyítékot szolgáltatnak, hogy a vidéki fegyveres felkelők Budapestre utazását több esetben a MÁV vezetésének utasítására igyekeztek meggátolni. Vácnál kiszerelték a csúcssínt a kitérőből, és Dunaújvárosból sem indították el a Budapestre tartó fegyveres forradalmárok különvonatát. Mégis előfordult, hogy egy szerelvény Miskolcról Kőbányáig jutott, miután fegyverrel kényszerítették a mozdonyvezetőt, hogy haladjon tovább a „Megállj!” jelzések ellenére is.  Egy másik, felkelőket szállító miskolci vonatot viszont a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia egysége kényszerítette megállásra. Október végéig országszerte megalakultak a munkástanácsok a MÁV-nál. Irányításuk alatt a vasutasok megsemmisítették a káderdossziékat és leváltották az alkalmatlan párt- és munkahelyi vezetőket. Voltak, akik elhagyták a szolgálati helyeiket és részt vettek a helyi megmozdulásokban. A szolgálati helyeken eltávolították a vörös csillagot, a sapkákról a Rákosi címert vagy összetörték Rákosi Mátyás szobrát.

A MÁV akkori vezetése miképp cselekedett ezekben a napokban, milyen szintű volt átrendeződés?

A MÁV vezetése igyekezett kézben tartani a folyamatokat, hogy a forradalmi események a legkevésbé se befolyásolják a vasút működését. Így amikor a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Vasúti Főosztályán, az akkori MÁV vezérigazgatóságon október 28-án megalakult a Munkástanács, maga Csanádi György vezérigazgató jelölte ki Kamuti Jenő vezérigazgató-helyettest az élére. Ő november 4-éig töltötte be ezt a pozíciót. A Munkástanács október 30-án Ideiglenes Forradalmi Bizottsággá alakult. Viszont lényeges momentum volt, hogy a szintén október 28-án megalakult Nagy Imre kormányban változatlanul Bebrits Lajos maradt a közlekedési miniszter, ami a vasutasok körében óriási felháborodást váltott ki. Ezt a munkástanácsok sem hagyták szó nélkül, a vezérigazgatóságra az ország minden szegletéből érkeztek megkeresések, amelyekben a miniszter távozását követelték. Bebrits Lajos egy nap múlva beadta a lemondását, utóda Csanádi György vezérigazgató lett egészen november 12-éig. A Forradalmi Bizottság a szovjet katonai intervenció kezdete előtt egy nappal, november 3-án tett közzé felhívást, hogy mindenki vegye fel a munkát és táviratban adta ki, hogy mely vonatokat kell közlekedtetni.

Ugyanezen a napon a szovjet csapatok elfoglalták Záhony vasútállomásást és szovjet vasutasok vették át az irányítást, vagyis megteremtették a „hátteret” ahhoz, hogy másnap Budapestet megtámadják.

Valószínűleg volt összefüggés az időzítésben, másrészt ennek előzményeként már október 26-án megkezdték egy pontonhíd építését a Tisza-folyón Záhonynál, minden bizonnyal nem azért, hogy a turistaforgalmat könnyebbé tegyék. Igaz, a szovjetek nem vonultak ki az országból, csak Budapestről. A forgalomirányítók november 3-án már több alkalommal jelezték a központnak a keleti régióból, például Vásárosnaményból is, hogy szovjet csapatok jöttek be az országba.

Hogyan viszonyult a Kádár-kormány a vasutasokhoz? Miként zajlott a leszámolás, illetve a felelősségre vonás?

Meglehetősen ellentmondásos volt az elkövetkező néhány hónap. A Kádár-kormány arra törekedett, hogy megszilárdítsa, illetve elfogadtassa hatalmát az országban. A vasútnál ez nem volt egyszerű, hiszen erősnek bizonyult az ellenállás. A kormány november 7-én rendeletben tiltotta be a Forradalmi Bizottságok működését, egyben felszólította a vasutasokat, hogy vegyék fel a munkát és teljesítsék a kötelezettségeiket. A vezérigazgatóság olyan intézkedéseket hozott, amellyel azt próbálta elérni vagy bizonyítani, hogy a kormány a vasutasok mellett áll, tehát amiért küzdöttek, amit követeltek, nem volt hiábavaló. Így például Németh József, a MÁV vezérigazgatója november 20-án elrendelte, hogy az 1953-ban letartóztatott és elhurcolt vasutas dolgozók ismét elhelyezkedjenek a vállalatnál. Bevezették a Kossuth címert, újra menetkedvezményt kaptak a vasutasok, és akik legalább hét éve szolgáltak, táppénzemelésben részesültek, az igazságtalanul elvett nyugdíjakat kompenzálták. Próbálták ezzel is megtörni az ellenállást, illetve a vezetés is abban volt érdekelt, hogy országszerte visszaálljon a normális vasúti közlekedés. Ezzel együtt viszont a vasutastársadalom ki akarta zárni a politikát, mint ahogy 1945 előtt volt – kis túlzással – Magyarországon. Az ideiglenes munkástanács november 20-án küldöttközgyűlést tartott, ahol a résztvevők követelték, hogy minden szakszolgálati hely politikától mentes legyen. A Vasúti Főosztály Forradalmi Bizottsága – amely ekkor még működött – kimondta, hogy az MDP utódpártjaként létrejött MSZMP szervezését nem engedélyezik és a kormányt nem támogatják. A hatalom tulajdonképpen 1956 decemberére erősödött meg annyira, hogy megtörte a fegyvertelen ellenállást a vasútnál, élükön a munkástanácsokkal. A következő év elején, január 7-én volt még egy tüntetés az Északi Járműjavítóban, mivel a MÁV nem fizette ki a sztrájk alatti munkabért.

Ahogy említette, a Forradalmi Bizottság a tiltás ellenére még decemberben is működött, vagyis a forradalom fegyveres leverése után az a hónap is elég mozgalmas volt a MÁV-nál.

Valóban, december 5-én Godó Józsefet, az országos menetirányítás vezetőjét őrizetbe vették a hatóságok, másnap Békéscsabán egyórás figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak ez ellen a vasutasok. A főmenetirányítót egy nap múlva szabadon bocsátották. Ezt követően a Központi Munkástanács vezetőinek letartóztatására válaszul december 11-én és 12-én országos sztrájk volt a MÁV-nál, egyáltalán nem közlekedtek a vonatok. November végén és decemberben még több pályamerényletet is végrehajtottak ellenállók – amelyek közül három eseményről az Archívumban is található irat – viszont december második felétől már nem zavarták ilyen akciók a lassan meginduló forgalmat.

Az Archívumi szolgáltatások munkatársai készítenek egy térképet a forradalmi eseményekről. Mit tartalmaz ez az interaktív térkép?

Ez a térkép a Múzeumok Éjszakáján bemutatott fali térképünk továbbfejlesztett, digitális változata, amely a vasutasok szerepvállalását jeleníti meg vizuálisan. Azok a helyszínek, és a hozzájuk kapcsolódó események személyes adatai tekinthetők majd meg az interaktív térképen, ahol a vasutasok aktivitást mutattak a forradalomban, és a fegyelmi eljárások iratai alapján ezeket azonosítani lehetett. Több mint négyszáz ilyen iratot dolgoztunk fel, ezek alapján mintegy 140 helyszín lesz látható a térképen. Az adatok összegyűjtése még zajlik. A vasúton belüli tisztogatások 1957 januárjában már tetten érhetőek voltak, és májustól, júniustól kezdődtek a fegyelmi eljárások. Ezek mintegy felének elbocsátás lett az eredménye, de egy áthelyezés is súlyos helyzetbe hozott egy-egy MÁV munkavállalót, illetve a családját. Ezekből az iratokból kiderül, hogy elsősorban a büntetés volt a lényeg, nem az igazság kiderítése.