Kollégánk, Szenográdi Zoltán egyedülálló tárlatot rendezett be a Nógrád megyei Patvarcon: az állandó múzeum lehetőséget biztosít arra, hogy végigkísérjük a magyar televíziógyártás legfőbb fejezeteit, megismerkedjünk különböző hangrögzítő és hanglejátszásra alkalmas készülékekkel, illetve átlássuk azt, hogy mi mindenre volt szükségünk abban az időben, amikor még nem egyetlen okostelefonban összpontosult a világ. Gyűjteményében megtalálhatók a Munkácsy, a Kárpátok és a New Duna televízióritkaságok, ahogy az Orion Pacsirta rádió sorozatának minden darabja is. Édesapja szerint rossz gyerek volt, mert mindent szétszedett, ennek mára viszont csak hasznát látjuk. Munkatársunkkal beszélgettünk.
Az emberek jellemzően a technológiai világ legújabb eszközeit keresik, előre rohannak. Mi fordított meg, mi bírt rá, hogy a múlt felé indulj?
Engem mindig érdekelt a technika fejlődése, hogy hogyan valósulhat meg például az, hogy látom, amit mások felvettek. Ennek megértéséhez muszáj a múltat kutatni. Emellett a régi készülékeknek varázsa van, amikor beindul egy elektroncsöves TV, hallod, hogy „él”. Vasutas hasonlattal olyan, mint egy öreg gőzös, hiszen látod fizikálisan, hogy működik. A mostani eszközök másmilyenek: ott egy okostelefon, amiről tudod, hogy megölte a kamerát, a fényképezőgépet, a lemezjátszót, a magnót, az írógépet, és még sorolhatnám.
Mégis sokan fordulnak „vissza” ezekhez az eszközökhöz.
Mert nem szeretik, hogy egy készülék vette át mindennek a szerepét. A visszafelé fejlődésnek viszont van egy komoly hátránya, ez pedig az energiafelvétel. Egy lámpás TV képes 3-400 Wattot elfogyasztani óránként. Ezen felül szervizelni kell – és lehet – a régi eszközöket, ami nemcsak hátrány, hanem előny is, mert javíthatók, ráadásul viszonylag egyszerű módszerekkel. Egy mostani telefon szétszereléséhez már mikroszkóp kell. Az itt kiállított TV-k, rádiók és lemezjátszók esetében odafigyeltek arra, hogy a felépítés ésszerű legyen, ez megfigyelhető a belső elrendezésükben.
Nosztalgia, visszavágyódás vagy érdeklődés miatt fogtál gyűjtésbe?
Is-is. Én ezek között nőttem fel, ezeket a készülékeket javítgattam. És bár visszaidézik a gyerekkoromat, ez ennyi, nem tulajdonítok neki nagyobb érzelmi töltetet. Viszont a látogatók arcát elnézve örülök, sokszor hallom a „Jé, ilyen volt az első tévénk”, „Ilyen volt a nagymamának” mondatokat, a tanúja vagyok, ahogy felsejlenek az emlékek. Ez nagyon jó, mert boldoggá tesz, hogy van, aki egyáltalán felismeri még ezeket az eszközöket, vagy megemlíti a gyerekének, hogy ilyenen nézte a Futrinka utcát. Az ő örömük ilyenkor az enyém is.
Ha rendszerezni kéne ezt a nagyszerű gyűjteményt, milyen csoportokra osztanád az eszközöket?
Tévék gyakorlatilag a hatvanas évektől vannak itt, sőt, a magyar tévék zöme megtalálható a múzeumben. Voltak kisebb szériák, amelyek apróbb módósításokkal kerültek forgalomba, nekem ezek közül is sok megvan. Tiszából például négyféle. Rádióból 1924-es az első, de zeneszekrények és gramofonok is láthatók nálam. Ezeken kívül telefonkészülékek, műszerek – amelyek a készülékek javításához kellettek –, szakkönyvek, videómagnók, fényképezőgépek, klasszikus lemezjátszók alkotják a gyűjtemény gerincét.
Miben volt más az az élet abban a korban, amit ezek az eszközök szegélyeztek?
Talán közhelyes, de szerintem kevesebbet idegeskedek az emberek. Nem kaptak például szívrohamot, ha nem működött a TV, elfogadták, hogy van a dolgoknak egyfajta rendje, folyamata. A javaikat is megbecsülték, ezek a készülék például évtizedekig az otthonok központi elemei voltak, nem három évre szereztek be semmit.
Szinte kötelező a kérdés, hogyan kezdődött a szenvedély?
Egy Orion 520 A rádióval. 12 évesen kaptam a szomszédtól, hogy javítsam meg. Akkoriban már eljártam édesapámmal dolgozgatni – villanyszerelő volt –, így bátran hozzáfogtam. Jól meg is rázott az áram. Arra egyébként emlékszem, hogy maga a kinézete is megfogott, lehetett látni, ahogy világít, felfűt, éledezett a technika. Tévék közül a Delta volt az első, szintén kaptam, és azt is megcsináltam. Egy Sensorion-t Pesten szereztem, lomizáson. A kollégiumi éveim alatt azt használtuk, kétszer kellett benne lámpát cserélni, de jól működött. Végül egy raktárba került, ami innentől kezdve megállíthatatlanul telt fel. Odáig jutottunk, hogy a garázsba már az autó se fért be, így egészen 2018-ig túrt ki bennünket a gyűjtemény az életünkből.
Most viszont egy olyan házban vagyunk, ami csakis a tárgyaké és a tiéd.
Korábban a Telekomnál dolgoztam, amikor onnan eljöttem a nyugdíjelőtakarékossági számlámról kivettem a pénzt és ingatlanok után néztem. Sikerült megszerezni ezt a házat, amibe első körben csak bepakoltunk, raktárként tekintettem rá. 2018-ig így nem beszélhetünk múzeumról. Bennem viszont felmerült, hogy – ha már kipakoltam – csináljunk belőle valamit, ami mindenkinek jó, ez lett a Retro Elektro. 2024. május 1-jén nyitottunk meg.
Jellemzően hogyan kerülnek hozzád újabb eszközök?
Van, aki eleve adománnyal jön látogatóba. Előfordul az is, hogy megjelennek valamivel, és azt kérik, alkudjunk meg, de végül itt hagyják ingyen, mert látja az illető, hogy jó helyen lesz a családi emlék. Sok más eszközt veszek vagy cserélek. Ha van olyan olvasó, aki szívesen adományozna, hálásan köszönöm a felajánlást.
Működnek a kiállított eszközök? Magad javítod a gyűjtemény nagyját?
Mondjuk, hogy a harmada működik. Bizonyos típusú készülékeket nem éri meg felújítani, pl. a gumi alkatrészek két-három évente használhatatlanná válnak. Egyébként igen, én javítok meg mindent, mechanikailag és elektronikailag is. Ritkán veszek igénybe segítséget. Vannak viszont gyűjtői hálózatok, ezeket nagyon javaslom mindenkinek, akit érdekel a téma. A közösségi oldalakon könnyű rátalálni a tematikus oldalakra, sokan foglalkoznak ilyesmivel. Néha persze vigyázni kell, ha ritkaság kerül hozzád, előfordulhat, hogy megpróbálják kicsalni tőled.
Van átfedés a vasutas munkád és a gyűjtemény között?
A távközlésnél dolgozom beosztott távközlő mesterként, így igen a válasz. Hozzám tartozik például a pontos idő, az utastájékoztató órák felügyelete. A vasúttól is kaptam már selejtezett készülékeket és a kollégák is adtak már ezt-azt. Itt van a múzeumben a Keleti pályaudvar óraközpontjának egyik kontroll órája is, ezt egy régi, nyugdíjba vonuló kollégától kaptam. Látható még nálam egy 1936-os elektromos fogyasztásmérő óra, ami valaha a mohorai vasútállomáson volt felszerelve.
Van valaki, aki a segítségedre van a gyűjtemény bővítésben, a múzeum rendezésében?
Gyakorlatilag a feleségem és néhány barátom segített korábban – leginkább a nyitás előtt, de azt kell mondjam, egyedül csinálom. Három lányom van, az egyikük Németországban él, a másik doktor – nem nagyon érdekli a gyűjtemény, a legkisebb pedig tízéves, ő sem foglalkozik ilyesmivel. A nevelt gyermekimet sem igazán érdekli a múzeum. Ez nem túl jó érzés, de én ettől még szeretek ide eljönni, bekapcsolom a zenét és rendezgetem a gyűjteményt.
Az olvasók között viszont biztosan sokan vannak, akik érdeklődnek az itt kiállított készülékek iránt. Hogyan lehet hozzád eljönni, megtekinteni a tárlatot?
Első körben a 06-30-459-0622 számon kell bejelentkezni, időpontot egyztetni, mivel itt nincs klasszikus nyitvartás. Ha nem venném fel, SMS-t is nyugodtan írhat bárki. Tik-tok-on is fent vagyok, Retro Elektro néven bárki megtalál. A látogatás díjtalan, de van egy adománygyűjtő ládám, ami fontos, hiszen a saját költségemen tartom fenn a múzeumot. Ami még fontos lehet: ha valaki eljön, az egy körbevezetést is kap tőlem.
