Hajnalok hajnalán vidáman indult a nap a garázsban. Még a felkelő nap egyetlen sugara sem jelent meg, de a buszok már lelkesen ott sorakoztak a szokásos rutinellenőrzésen. Hiszen csak az kezdheti el a műszakját, akinél minden hibátlan és tökéletes. Gyorsan haladtak, a volánbuszok kifogástalan állapotban gurultak ki a garázsból a pályaudvar kocsiállásaira, hogy útnak indulhassanak szerte az országban. Alto, a sárga volánbusz is türelmetlenül várta, hogy átessen a szokásos vizsgálaton, és végre hozzáláthasson a munkához.
– Gyerünk, gyerünk, haladjunk! Már nagyon mehetnékem van! – hadarta Alto, aki sohasem szeretett várni, főleg nem hosszan, egy helyben.
– Csak nyugi, Alto, várd ki a sorod! – jött a higgadt válasz.
– Nézzük: Fék – rendben. Olajszint – az is rendben. Lámpák, világítás – pipa. Üzemanyagszint – szintén pipa. Ablaktörlő – szuper. Mosófolyadék – tökéletes. Tisztaság kívül – hibátlan. Az utastér – ugyancsak. Gratulálok, Alto, mehetsz utadra! – kapta meg az engedélyt a volánbusz, aki szinte azonnal, padlógázzal vágott volna bele az új napba, amikor hirtelen felkiáltott valaki: – STOP! Állj meg, Alto! Nem mehetsz sehova!
Szegény Alto hirtelen nem is értette, mi történik, miért ne mehetne bárhová is egy ilyen hibátlan bizonyítvány után.
– Alto, hol van a rendszámtáblád? – jött a kérdés, mint derült égből a villámcsapás.
– Micsodaaaa??? – értetlenkedett először a volánbusz. – Hát a helyén! – vágta rá, ám ekkor azonnal beléhasított a felismerés, hogy ott bizony nincs semmi. Se betűk, se számok, de még egy nyavalyás csavar sem. A váratlan hideg zuhany után majd leesett az ablaktörlője. – Ez lehetetlen! – hüledezett tovább Alto. – Este még megvolt, egészen biztosan megvolt – bizonygatta, de hiába. A rendszámtáblának nyoma veszett.
A garázsban pillanatok alatt káosz alakult ki, hiszen ilyen, de még hasonló sem történt velük soha korábban. Fejetlenség, értetlenség, találgatások sora indult be, majd, amikor a kedélyek lecsillapodtak egy kicsit, valaki észrevett egy furcsa dolgot. – Nézzétek ezt a keréknyomot! Ilyen szélességű kereke itt nincs senkinek. És ekkor a társaság ráeszmélt, hogy tolvaj járt náluk.
Az éj leple alatt valaki besurrant oda, és aljas módon ellopta Alto egyik legféltettebb kincsét, a rendszámtábláját. Mert hiába tökéletes rajta minden műszakilag, a rendszámtábla nélkül bizony egy tapodtat sem gurulhat sehova. – Döbbenetes! Hihetetlen! Ki érti ezt? A mi garázsunkban? Hogyan lehetséges ez? És miért tesz ilyet bárki is? – záporoztak a garázsban a kérdések és vélemények. Sok idő azonban nem maradt a siránkozásra, hiszen a menetrendet mindenkinek tartania kellett. A buszok tehát útra keltek, egyedül Alto maradt szomorúan és dühösen a garázsban. Legszívesebben az utcákat és az országutat járta volna, hogy a rabló nyomára bukkanjon, de rendszám nélkül tehetetlen volt. Így, ilyen csalódottságban telt el a nap.
És a következő és az azt követő nap is. Hiába járt nyitott szemmel a többi busz az utakon, hiába kutatták-keresték, hátha rálelnek, vagy felbukkan valahol társuk rendszámtáblája, nem jártak eredménnyel. Néhány nap múlva azonban egyre furcsább esetek történtek. Miközben Alto a garázsban gubbasztott rendszám nélkül, sorra kapta a híreket és a büntetéseket, hogy mi mindent követett el. Először gyorshajtás miatt kapott büntetést: egy 60-as táblánál 79 km/h-val ment, pedig Alto soha, egyetlenegyszer sem lépte át a sebességhatárokat.
A következő nap arról szólt a büntetés, hogy áthajtott a piroson. Ő, aki már a lámpa sárga jelzésén se surran át sohasem! Majd jött a felszólítás, hogy nem állt meg a STOP táblánál. Alto elszörnyedve olvasta a nem létező bűntetteit, főleg úgy, hogy ő akkor is megáll a zebránál, ha egy gyalogos még csak a távolban jár. Értetlenül állt mindenki az esetek előtt, ezért a garázs lakói összefogott akciót indítottak az ügy felgöngyölítésére. Először is pontos méretet vettek a gyanús keréknyomról. A mintázat és az adatok alapján arra jutottak, hogy nem egy sima aszfaltgumiról lehet szó, hanem egy terepen közlekedő, kisebb jármű lehet a tolvaj.
– Talán egy traktor – mondta valaki. De ezt gyorsan el is vetették, hiszen az nem száguldozik, és ilyenkor egyébként is túl sok dolguk van a szántóföldeken. Ezért úgy döntöttek, őrszemeket állítanak arra az útvonalra, ahonnan a büntetések érkeztek. Minden fontos kereszteződésben és lámpánál ott állt valaki a csapatból, és ellenőrizte a rendszámokat. Az első két nap nem jártak sikerrel, a harmadik napon azonban a rádióba bejelentkezett az egyik volánbusz:
– Megvan! Itt megy előttem a rendszámod, Alto! Gyertek, most elkapjuk a nyavajást! A buszok azonnal a városhatárhoz siettek, ahol legnagyobb meglepetésükre egy quad állt az út szélén bűnbánó tekintettel. A quadot Alto elé kísérték, ahol a négykerekű megától mesélni kezdett. – Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer én is világot láthassak…
De soha nem hagyhattam el a birtokot, ahol élek. Én csak szét akartam nézni, milyen az élet odakint… Olyan jó volt száguldozni a városban! A buszok már-már megsajnálták a kis quadot, de aztán eszükbe jutott, hogy a lopás az akkor is lopás, arról nem is beszélve, hogy így, hogy egyáltalán nem ismeri a közlekedési szabályokat, balesetet is okozhatott volna.
– De szerencsére nem így történt, már nem haragszom rád – zárta rövidre a történetet Alto, aki örült, hogy végre visszakapta a rendszámtábláját. Néhány hét múlva azonban egy apró csomaggal kereste fel a közeli gazdaságot, ahol a kis quad élt. Alto addig-addig szervezkedett, amíg sikerült egy saját rendszámtáblát készíttetnie a négykerekűnek. A kis quad megígérte busz barátjának, hogy mindig minden közlekedési szabályt be fog tartani. És már indult is – mert világot látni jó!
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt