Nyugati pályaudvar Hírvonal

Helyére került toronytető

A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezet felújításának részeként egy újabb fontos elemet, a csarnok 13-es vágánya melletti toronytetőt is a helyére emelték. Folyamatosan halad a tető új üvegtábláinak beépítése, valamint a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található két tornyán a tetőszerkezet felújítása is.

1

szeged Hírvonal

Fényárban úszik a 375-ös gőzmozdony

A MÁV Szegedi Igazgatóság kertjében található, jellegzetes, technikatörténeti értékű 375-ös gőzmozdonya ünnepi kivilágítást kapott. 

Vonat

bérletvásárlás Hírvonal

Január 7-ig használható bérletek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) intézkedésének megfelelően, az utazások megkönnyítése érdekében a MÁV-START és a VOLÁNBUSZ járatain a 2020. december havi és félhavi helyközi dolgozó- és tanulóbérletekkel 2021. január 7-én éjfélig lehet utazni.

Szemét

Hírvonal

Összehangolt akció

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a MÁV Csoport az év végéig egy összehangolt akcióban gondoskodik a legforgalmasabb szakaszok ellenőrzéséről és az illegálisan lerakott hulladék felszámolásáról a kormány Tisztítsuk meg az országot! projektjében.

Térkép

menetrend Hírvonal

A MÁV-START és a Volánbusz új menetrendje

December 13-án lépett életbe a MÁV-START és a Volánbusz 2020/2021-es menetrendje, amely mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos viszonylaton hoz az utasok számára jól érzékelhető változást

Mobil

ElviraMÁV APP Hírvonal

Megújul az internetes jegyvásárlás

A vasárnap életbe lépett új menetrenddel egy időben a jegyértékesítés is előnyös változásokat tartogat az utazóközönségnek, mostantól egy vadonatúj Elvira internetes jegyváltási rendszert használhatnak a menetjegyek megvásárlásához.

Dunakeszi-Gyártelep

fejlesztés Hírvonal

Új P+R és B+R parkolók Dunakeszi-Gyártelepen

Dunakeszi-Gyártelepen a helyi önkormányzat és a MÁV együttműködésében jött létre az új, 30 férőhelyes P+R parkoló illetve az új kerékpártároló,

ETCS 2

NIF Hírvonal

ETCS L2 Ferencváros és Székesfehérvár között

A vonatközlekedés felügyeletét ellátó rendszert épített ki a Ferencváros és Székesfehérvár közötti vasútvonalon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Siemens Mobility. A 2-es szintű egységes európai vonatbefolyásoló rendszer (ETCS L2) elsődleges rendeltetése a vasúti forgalom biztonságának garantálása a legkülönbözőbb üzemi helyzetekben.

az 50. IC+

Szolnoki Járműjavító Hírvonal

Elkészült az 50. IC+ kocsi

Az első húsz, saját forrásból összeállított, új generációs InterCity-kocsi forgalomba állását követően, tavaly augusztusban kezdődött a hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ gyártása. Az IC+ járműcsaládból most készült el az 50. kocsi.