Magyar Vasút 2026. konferencia

Hungrail Hírvonal

2026.10.14 21:21
szerző: MÁV-KIG

Történelmi megújulás előtt áll a magyar vasút, a rendszerváltás óta nem látott lehetőségek biztosíthatnak óriási előrelépést a személy- és áruszállításban. Ennek jegyében hívta össze a hazai közlekedési és ipari szektor legfontosabb döntéshozóit, piaci szereplőit és szakértőit a fennállásának idén 20 éves jubileumát ünneplő HungRail Magyar Vasúti Egyesület által szervezett Magyar Vasút 2026. konferencia október 8-án. Az esemény fókuszában a jövőbeni stratégiák, a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv megvalósítása, valamint a magyar vasútipar európai integrációja és versenyképességének erősítése állt.

Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója „Több utast a vasútra” című előadásában kiemelte, hogy a magyar közlekedés átalakulásával a MÁV szerepe és feladatai is jelentősen változnak. Az új rendszerben az Országos Közlekedési Központ lesz a közösségi közlekedési szolgáltatások megrendelője, a MÁV pedig az egyik lehetséges szolgáltatóként, illetve beszállítóként működik majd. Ez alapvető szemléletváltást jelent, a MÁV-nak nemcsak az utasok igényeinek kell megfelelnie, hanem egy professzionális megrendelő elvárásainak is. Ehhez pontosabb működésre, világosabb felelősségi körökre és költségtudatosabb gondolkodásra van szükség.

A változás ugyanakkor nem jelenti a MÁV feladatainak szűkülését. A pályaüzemeltetés, az infrastruktúra fejlesztése, a létesítménymenedzsment, a személyszállítás technológiája és a járműüzemeltetés továbbra is meghatározó területek maradnak. Ezeken azonban új megközelítésre van szükség. Kiemelt cél, hogy a döntések egyre inkább valós, folyamatosan rendelkezésre álló adatokra épüljenek. Az utasszámok pontosabb és valós idejű ismerete például a kapacitástervezést, a járművek elosztását és az esetleges haváriahelyzetek kezelését is hatékonyabbá teheti. Hasonlóan fontos az olyan teljesítménymutatók kialakítása, amelyek valóban megmutatják a szolgáltatás minőségét, és amelyekre a későbbi fejlesztések is alapozhatók.

A digitalizáció egyik fontos területe például a karbantartás megújítása. A hagyományos, hibára reagáló működés helyett egyre nagyobb szerepet kell kapnia a prediktív karbantartásnak, amely lehetővé teszi a problémák előrejelzését és még a meghibásodás előtt történő beavatkozást. Ugyanez a szemlélet jelenhet meg a pályaműködtetésben is: az adatok alapján pontosabban meghatározható, hol van szükség beavatkozásra, mely pályahibák okozzák a legnagyobb problémát, és mely fejlesztések javíthatják a leginkább a szolgáltatás színvonalát.

A létesítményeknél rövid távon is látványos változások érhetők el. Hegyi Zsolt szerint az állomások állapota a vasúti szolgáltatás egyik gyenge pontja, ezért nagyobb figyelmet kell fordítani a tisztaságra, rendezettségre és az utasok számára megfelelő környezet kialakítására. Ehhez a szolgáltatási és ellenőrzési folyamatokat is érdemes újragondolni, akár digitális, akár új technológiai megoldások alkalmazásával.

A járműüzemeltetésben a költségek és a szolgáltatási színvonal együttes vizsgálata kerülhet a középpontba. A döntések során azt kell keresni, hogyan lehet ugyanakkora ráfordítással jobb szolgáltatást nyújtani. A korszerűbb járművek beszerzésével párhuzamosan azonban a karbantartási háttér fejlesztése is elengedhetetlen: az új járművek csak megfelelő karbantartási infrastruktúrával és szakembergárdával üzemeltethetők a tőlük elvárt rendelkezésre állással.

A pályaműködtetésben elsődleges feladat az évtizedek alatt felhalmozódott elmaradások ledolgozása és az állapotromlás megállítása. A növekvő karbantartási és beruházási forrásokat ezért elsősorban a legszükségesebb pótlásokra, a lassújelek megszüntetésére, az akadálymentesítésre, valamint a közúti átjárók biztonságosabbá tételére kell fordítani. A cél egy olyan infrastruktúra kialakítása, amely hosszú távon is fenntartható és megbízhatóan szolgálja az utasokat.

Mindezek mellett a megújulás egyik legfontosabb feltétele maga a vasutas. A MÁV működése továbbra is rendkívül munkaerő-intenzív, ezért a megfelelő létszámú és felkészültségű munkatársak biztosítása stratégiai kérdés. Az utánpótlás, a munkakörülmények, a képzés és a munkáltatói márka fejlesztése éppen ezért ugyanolyan fontos, mint a járművek vagy az infrastruktúra megújítása.

Hegyi Zsolt szerint a MÁV-nak egyszerre kell alkalmazkodnia az átalakuló intézményrendszerhez és a XXI. század kihívásaihoz. A megújulás alapja az adatalapú működés, a hatékonyság, a megfelelő eszközellátottság és az utasok igényeire való nagyobb fókusz lehet. A cél végső soron egy pontosabban működő, korszerűbb és az utasok számára érzékelhetően jobb szolgáltatást nyújtó MÁV létrehozása.

A vezérigazgató ezzel zárta előadását: „A váltó azért van, hogy irányt lehessen váltani. Ez a beszédes idézet azt is jelképezi, hogy a MÁV számára a megújulás és az irányváltoztatás két szempontból is elengedhetetlen. Van egy átalakuló intézményrendszer, más szempontok alapján kell megfelelnünk. Emellett fel kel nőni a XXI. századi kihívásokhoz, az elvárt hatékonysághoz és a megfelelő eszközellátottsághoz.”

Az előadást követő panelbeszélgetésen Dr. Tóth-Maros Dániel közösségi közlekedési és vasúti stratégiáért felelős helyettes államtitkár, valamint Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. és Dr. Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatói számos témát érintettek:

  • InnoTrans – nemzetközi trendek és magyar jelenlét: Az InnoTrans egyik fontos tapasztalata a magyar vasúti vállalkozások egyre erősebb nemzetközi jelenléte volt, ugyanakkor további erősödésre van lehetőség. A kiállításon jól látszottak az iparági technológiai trendek is: a hidrogén helyett nagyobb hangsúlyt kapott az akkumulátoros hajtás, miközben az AI-alapú megoldások, a digitalizáció és az adatalapú működés egyre meghatározóbbá válik.

  • AI, digitalizáció és adatalapú működés: A vasúti ágazatban már ma is elérhetők olyan technológiák – például kamerás rendszerek, utasszámlálás, diagnosztika, illetve prediktív és preventív karbantartás –, amelyek jelentősen javíthatják a hatékonyságot és a biztonságot. Ezek alkalmazását a MÁV-nál is fel kell gyorsítani, mert a technológiai fejlődés nemcsak a járműbeszerzésekkel, hanem kisebb tőkeigényű, gyorsabban bevezethető megoldásokkal is komoly eredményeket hozhat.

  • Budapest–Belgrád vasútvonal: A Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának személyszállítási indításához az ETCS-rendszer tesztelésével kapcsolatos hatósági, üzemeltetői dokumentáció lezárása van hátra. A jelenlegi tapasztalatok alapján jó esély van arra, hogy a személyszállítás október végén megkezdődhessen. A vonal megnyitása jelentős változást jelent az utasok és a vasutas munkavállalók számára is, 160 km/órás közlekedésre alkalmas, ETCS-szel felszerelt járművekre és megfelelően felkészített munkatársakra van szükség. A fejlesztés ugyanakkor rámutat arra is, hogy a jelenlegi járműállomány kapacitásai erősen korlátozottak, ezért az új szolgáltatások fenntartásához mielőbb új, korszerű járművekre lesz szükség. A vonalon több mint 90 útátjáró található, amelyek közül különösen az adott településeken okozhatnak közlekedési konfliktusokat. A hosszabb távú cél ezért az útátjárók számának csökkentése, illetve külön szintű keresztezések kialakítása. Ez a korszerű vasúti infrastruktúra-fejlesztésekben már megjelenő szempont.

  • Mellékvonalak újranyitása: A korábban bezárt komlói és tiszaújvárosi vonal újranyitása után további mellékvonalak újraindításának lehetőségét is vizsgálja a minisztérium. A döntéseknél azonban a pályaállapotot, a várható utasforgalmat és a rendelkezésre álló járműveket egyaránt figyelembe kell venni. Egyes vonalak – pl. Debrecen-Nagykereki – esetében további konkrét lépések várhatók. A jelenlegi dízeljárművek egy részének újbóli üzembe állítása még lehetséges, de a több évtizedes elmaradt karbantartások következményei egyre súlyosabban jelentkeznek. Szemléletváltásra van szükség: a gyártói karbantartási előírásokat következetesen be kell tartani, és a jövőben a megfelelő karbantartást már a járművek teljes életciklusának részeként kell kezelni. A mellékvonalak és az új szolgáltatások hosszú távú fenntartásához elkerülhetetlen az új járművek beszerzése. A dízel-, akkumulátoros vagy más alternatív hajtású járművek közül az adott vonal műszaki és földrajzi adottságai, valamint a kapacitásigény alapján kell kiválasztani a megfelelő megoldást, és a járműfejlesztéseket nem lehet tovább halogatni.

  • MÁV-ból megrendelői és szolgáltatói szerep: Az OKK létrehozásával a korábban a szolgáltatónál lévő, stratégiai és megrendelői jellegű feladatok egy része új szervezeti keretbe kerül. A változás során fontos, hogy a MÁV-csoportban rendelkezésre álló szakmai tudás megmaradjon, az utasok és a munkavállalók érdeke ne sérüljön, miközben világosabbá válik, ki a megrendelő és ki a szolgáltató. A szervezeti átalakulás az érintett munkatársak számára is jelentős változást hoz, ezért folyamatos tájékoztatásra és felkészítésre lesz szükség. A cél, hogy mindenki értse az új szerepeket és az új, teljesítmény- és költségtudatosabb működés követelményeit. Az átállás várhatóan nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan, akár egy-másfél év alatt válik teljesen működőképessé. „Egy vérből valók vagyunk” – hangsúlyozta Dr. Kormányos László, utalva arra, hogy akik a MÁV-ban maradnak szolgáltatói oldalon és akik az OKK-ban folytatják tovább munkájukat megrendelői oldalon, valamennyien ugyanazért a célért dolgoznak.

  • Együttműködés a fővárossal és az önkormányzatokkal: Az OKK a fővárossal és más önkormányzatokkal is szorosabb közlekedési együttműködést kíván kialakítani. Ennek része lehet a menetrendek összehangolása, a tarifák és bérletek elfogadásának kiterjesztése, illetve akár közös járműbeszerzés is, a közigazgatási határokon átívelő, egységesebb közlekedési rendszer érdekében.

  • Nagyszabású pályafelújítások és pótlóbuszok: A tervezett nagyszabású vasúti infrastruktúra-fejlesztések miatt jelentős számú pótlóbuszra lesz szükség, különösen a távolsági és IC-forgalomban. A MÁV Személyszállítási Zrt. ezért autóbusz-beszerzésekkel készül, miközben a vágányzárak időszakosan a vasúti járműállomány terhelését is enyhíthetik.

  • Liberalizáció és verseny: A MÁV nem kívánja feladni piaci pozícióját, természetesen részt kívánunk venni a jövőbeni közszolgáltatási tendereken. Ehhez már vizsgáljuk más európai országok tapasztalatait és tendergyakorlatait, és a tervek szerint még az idei évben elkészülhet a MÁV-csoport versenystratégiája.

A Pályára áll a Baross Terv című panelbeszélgetésen Németh Réka, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója is részt vett többek között Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója, valamint Horn Gergely, európai uniós ügyek összehangolásáért felelős helyettes államtitkár társaságában.

A Magyar Vasút konferencia további programjai és előadásai is visszanézhetők a Hungrail Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/HUNGRAIL