Távközlési- és biztosítóberendezési szakemberek 20. nyugdíjas találkozója

Hírvonal

2026.10.14 20:24
szerző: Szentes Bíró Ferenc

Kellemes időjárás fogadta október 9-én azt a negyvennél is több nyugdíjast és meghívott vendéget, akik három dél-keleti megyéből érkeztek a MÁV Zrt. Távközlési- és Biztosítóberendezési Szakszolgálat (TEB) és annak önkéntes nyugdíjasai által szervezett Huszadik szakmai irányítói és középvezetői nyugdíjas találkozójára. A TBF Szeged-Rókusi telephelyén megtartott rendezvényen Mondi Miklós, területi igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd a látogatók több szakmai előadást is meghallgathattak.

Az örökifjú csapat összefogója és a találkozó szervezésében a kezdetek óta fáradhatatlanul tevékenykedő Zvada Mihály vezényletével a második emeleti konferenciaterembe vonultak délelőtt tíz órára az összejövetel résztvevői. A köszöntő szavak és a programismertetés után létszámellenőrzés és precíz létszámjelentés következett. Néma főhajtással emlékeztek meg az egybegyűltek közelmúltban elhunyt négy kollégájukról. A 74 fővel nyilvántartott társaságból ezúttal 31-en jelentek meg. Megtisztelte a találkozót Mondi Miklós területi igazgató, házigazdaként Pusztai László Róbert a Távközlési Főnökség vezetője és Tari János, Szeged állomás nyugállományú főnöke is, aki a Magyar Mobilitási és Autóklub (MMAK) Dél-Magyarországi Regionális Szervezet elnökeként kapott meghívást az eseményre.

Mondi Miklós területi igazgató köszöntötte elsőként az egybegyűlteket, majd képet adott a szükséges struktúraváltásokról, a működési területükön zajló beruházásokról, ahogy az ismét esedékessé váló szervezeti változásokról is.

„Mi várható az új KRESZ-ben a tervezet szerint” főcímmel tartott interaktív előadást Giday Kálmán megyei elnök, szakoktató, a Magyar Mobilitási és Autóklub képviseletében. Természetes szóba kerültek a rollerek is, de az új fogalommeghatározások, KRESZ-táblák is napirenden voltak. A legbátrabbak egy 11 pontos KRESZ-tesztet is kitölthettek, majd egy közös értékeléssel mérhették meg tudásukat. A szakmai vezetés mindig nagy érdeklődéssel várt tájékoztatóit Héjja László TEB osztályvezető indította, ismertetve a közelmúltban elvégzett munkákat, de felvázolva a következő évek meghatározó projektjeit is. Baka Bence a Kiskunhalasi Erősáramú Főnökség fiatal szakaszmérnöke a Budapest – Belgrád (BUBE) Vontatási energiaellátó rendszer beruházási és üzemeltetői tapasztalatairól adott érdekes, vetített képes tájékoztatást.

Az előadás után nyílt alkalom a hagyományos csoportképek elkészítésére, de baráti társaságok is összedugták a fejüket egy-egy felvétel erejéig. A fotószünet után Csipak Antal nyugdíjas osztályvezető mondott pohárköszöntőt. Az elfogyasztott finom falatokat követően előkerültek a fényképalbumok, kattogtak a fényképezőgépek, ismét egymás mellé ültek a régi cimborák, számtalan vidám történetet poroltak le a kedves barátok, munkatársak. A késő délutánig tartó találkozó idősebb és fiatalabb résztvevői – továbbra is bizalmat szavazva Zvada Mihály főszervezőnek, valamint jó egészséget kívánva egymásnak – hitet tettek a jövő évi 21. rendezvény megszervezése mellett.