A Széchenyi István Egyetem Járművek elnevezésű tantárgya különleges előadásoknak adott otthont: a MÁV-csoport képviselői 90 perces tanórán mutathatták be a vállalatot és az itt végzett tevékenységüket a hallgatóknak. Ezt a kurzust jellemzően járműmérnökök, gépészmérnökök és közlekedésmérnökök számára hirdeti meg az egyetem. Az előadás jó alkalmat teremtett arra, hogy kollégáink találkozzanak az elsőéves hallgatókkal, akik a döntésük előtt épp ismerkednek a duális képzés adta lehetőségekkel.
Az óra első részében munkatársaink a tantárgyhoz kapcsolódó szakmai ismereteket adtak át, tényleges üzemi példákon keresztül. A második blokk a pályaorientációra fókuszált, ahol a már végzett duális hallgatóink meséltek saját élményeikről, a duális képzés előnyeiről, valamint arról, hogyan lehet összeegyeztetni a tanulást a munkával, és az egyetemi elméleti tudást milyen módon tudták kiegészíteni a vállalatnál elsajátítható gyakorlattal.
Horváth Sebő Dániel járműmérnök számára különleges lehetőség és hasznos tapasztalat volt a Széchenyi István Egyetemen előadást tartani: „Mindig is foglalkoztatott a tudásátadás, a tanítás gondolata, mert ez ad lehetőséget a szakmai ismeretek mellett a szakma szeretetének megosztására is. Köszönöm szépen a meghívást, bízom benne, hogy sikerült a vasúti járművek világát egy kicsit közelebb hoznom a hallgatókhoz.”
Kosaras Attila Zoltán KÖFI üzemeltetési szakértő másodikként kapott szót: „Felemelő érzés volt az, hogy olyan hallgatóknak tudtam mesélni a duális képzésben szerzett tapasztalataimról, akik a duális képzés dilemmája előtt állnak. Számomra egyértelmű volt ez az út, mivel vasutas-középiskolát végeztem, és már ott értesültem erről a lehetőségről. Én még a teljes egyetemi képzést duális képzési formában teljesítettem, a mostani hallgatóknak erről csak az első év végén kell dönteniük. Előadni nagyon szeretek, hálás vagyok a lehetőségért, hogy megoszthattam a tapasztalataimat, és reménykedem, hogy hamarosan néhányukat kollégának hívhatom.” A pályaorientációs esemény Benedek Bálint Attila utastájékoztatási irányító számára is nagyon pozitív élmény volt: „Örülök, hogy lehetőségem volt bemutatni a saját utamat a duális képzésen keresztül, és megosztani a tapasztalataimat a hallgatókkal. Úgy éreztem, hogy a diákok érdeklődők voltak, és sikerült reális képet adnom arról, hogy mit jelent a duális képzés, és milyen előnyöket kínál. Bízom benne, hogy az ott ülő hallgatók közül lesznek olyanok, akiket pár év múlva valamilyen formában viszontláthatok a cégcsoport életében.
A vállalati bemutatkozást Tóth Luca Anna humánpolitikai szakértő zárta: „Az előadás előtt aggodalommal töltött el a gondolat, hogy utolsó előadóként az óra végén kell kiállnom a hallgatók elé, amikor már csökken a figyelmük, és csak a csengőt várják. Ehhez képest, amikor felléptem a pódiumra, az összes tekintet rám szegeződött, és látszott, hogy érdeklődve várják, miről fogok beszélni nekik. Nagyon izgultam, mivel ennyi ember előtt nem mindennap adok elő, de hamar megnyugodtam, amikor mosolygó arcokat és figyelő tekinteteket láttam. Nagyon jó volt felfedezni több ismerős arcot is a sorokban, ők már a korábbi egyetemi állásbörzén jelezték, hogy részt fognak venni az órán, mert mindenképpen szeretnének többet megtudni a MÁV szakmai tevékenységeiről. Az előadás után számos hallgató jött oda hozzánk kérdésekkel, és többen jelezték, hogy be is adták a jelentkezésüket a duális képzésre. A visszajelzések alapján a szakmai előadás többeket megerősített abban, hogy jól döntöttek, amikor beadták a jelentkezésüket. Az óra utáni kötetlen beszélgetésekből kiderült, hogy több hallgató már a középiskola óta tudatosan készül arra, hogy a MÁV duális képzésében szerezzen duális diplomát vagy a felsőoktatási ösztöndíjprogramunk adta lehetőséget válassza a szakmai fejlődése érdekében.”
Termőre fordult a duális képzés – Kiss Mária pályaorientáció- és toborzás vezető
„Tíz évvel ezelőtt kollégáimmal egy budapesti szálloda rendezvénytermében vártuk az első duálishallgató-jelölteket AC-ra, amely egy összetett, strukturált kiválasztási módszer. Sokféle érzés kavargott bennünk a kíváncsiságtól a kétkedésig. Ez a terep ismeretlen volt számunkra, az egész képzési forma újnak számított. A lelkesedésünk, a tenni akarásunk és az optimizmusunk vitt előre minket. Szeretek fiatalokkal együtt dolgozni. Szeretem a frissességüket, a lendületüket, az éleslátásukat és a kritikai megközelítésüket. Most a Széchenyi István Egyetemen a Járművek tárgy keretében kaptunk lehetőséget egy előadás megtartására és a duális képzésünk népszerűsítésére. A program megszervezésében és lebonyolításában öt fiatal kollégánk vett részt, akik korábban duális hallgatóink vagy ösztöndíjasaink voltak, esetleg már az egyetem alatt részmunkaidőben nálunk dolgoztak. Az előadás gerincét az a Horváth Sebő járműmérnök kollégánk tartotta, akit tíz éve elsőként vettünk fel a duális képzésre. Azóta MSc-diplomát szerzett, tervezi a doktori képzésben való részvételét, és a munka mellett az oktatási feladatokban is szívesen részt vállalna. Ez volt élete első egyetemi előadása, ami remekül sikerült! Mlecsenkov András vezetőtársammal a padsorokból figyeltük kollégáink első szerepléseit a katedrán, és mérhetetlenül büszkék voltunk rájuk! Mindannyian okosak, tehetségesek, ambíciózusak, és csillogott
a szemük! Már csak annyi a feladatunk, hogy megtartsuk őket kihívást és felelősséget jelentő feladatokkal és munkájuk megbecsülésével.” Az esemény végén a hallgatók által kitöltött visszamérő kérdőív
biztosított bennünket arról, hogy sokkal mélyebb nyomot tudunk hagyni a hallgatókban, ha egy tanóra keretei között, valós gyakorlati példákon keresztül ismerkedhetnek meg a vasúttal, ezáltal pontosabb képet kapva a vállalatcsoportnál zajló munkáról és az elérhető lehetőségeinkről.