– Gyerünk! Gyerünk! Nincs vesztegetni való időnk! Olajozásra felsorakozni! Gőzös csapat, mindenki töltse fel a víztartályát és tartsunk egy gőzpróbát! Ellenőrizzétek a hajtórudakat és a dugattyúkat is! – adta sorra az utasításokat Nohab. – Nagy nap lesz szombaton! Tele lesz a Park! És hamarosan befut a meglepetés-vendégünk is. Már annyira izgulok! – szólt a piros dízel, de sokáig nem volt ideje ábrándozni, mert rengeteg feladat várt még rájuk.
– Dízelek, hajrá! Tőletek is kérek egy főpróbát, indítsátok be a motorokat, szóljanak a dudák! Ez az! Zene füleimnek! – hadarta tovább Nohab, ugyanis ő volt a főszervezője az év egyik legizgalmasabb eseményének, a Múzeumok Éjszakájának a Vasúttörténeti Parkban.
A mozdonyok minden évben kitettek magukért, hogy kicsik és nagyok jól érezzék magukat ezen a különleges alkalmon, amikor reflektorfényben, a csillagos ég alatt lehetett hajtányozni és megmászni az összes mozdonyt, sőt, némelyikkel még utazhattak is egy rövidet a látogatók.
– Az idei Múzeumok Éjszakájának tökéletesnek kell lenni! – mondta félig hangosan a turcsiorrú Nohab, majd sorolta tovább a feladatokat: – Kerti vasutak! Tegyetek egy próbakört! Nézzétek meg, hol lógnak be a sövények a pályára. A kertészek is menjenek veletek. A tó rendben van? A szökőkút is működik? Óh! És a legfontosabb! A fordítókorong ugye hibátlanul üzemel? – kérdezte aggodalmaskodva. – És az égősorok megvannak? Mindennek és mindenkinek ragyognia kell!
– Hát persze! Ragyogni! – puffogott Böhöm, a 303-as gőzmozdony, mivel az óriásnak, minden idők legnagyobb gőzösének kicsit sem volt kedvére való ez a nagy csinnadratta. – Minek ez a felhajtás? – morgott tovább magában, de a többiek ügyet sem vetettek rá. Ugyanis az egész Park a sztárvendéget várta, és ettől olyan izgatottá vált mindenki, hogy majd leugrottak örömükben a sínekről.
– Még most sem akarom elhinni, hogy személyesen találkozhatunk vele. Hihetetlen, hogy eljön hozzánk, ide a Parkba. Nem is tudom, járt már egyáltalán valaha ilyen messze az otthonától? – tanakodtak a mozdonyok, és a lelkesedés valóban jogos volt. Hiszen akit vártak, nem volt más, mint Rakéta, a mai mozdonyok első prototípusa, akivel minden elkezdődött nagyon-nagyon régen, egy távoli szigeten, Angliában. A majd 200 éves sárga kis gőzös igazi szenzáció. Neki köszönhető, hogy a vasút az lett, ami: az egész világot behálózó, gyors és kényelmes közlekedési forma. Ő volt az ilk igazi gőzmozdony! És most átszeli egész Európát, hogy a Vasúttörténeti Parkban ünnepeljen az év leghosszabb napján.
– Itt van! Megjött! Megérkezett! – kiabált örömében Nohab, amikor begördült egy hatalmas szerelvény, és legurult róla egy nagyon kicsi gőzös. A park mozdonyai üdvrivalgásban törtek ki, de a legtöbben szinte meg sem merték szólítani a legendát. Nohab körbevezette a múzeumban Rakétát, és elmondta, hogy éjjel, pontban 10 órakor, amikor már teljesen sötét lesz, akkor fogják bemutatni őt a látogatóknak, akik már most kint tolonganak a kapuk előtt, hogy elsők között láthassák a csodamozdonyt.
– Addig pihennék egy kicsit – kérte Rakéta, nagyon hosszú volt az út idáig. Erre Böhöm azonnal ott termett mellette, és felajánlotta segítségét, hogy elkísérje a mozdonyszínbe. Rakéta követte hát az óriás behemótot. Csak mentek és mentek hosszan, míg végül megérkeztek egy félreeső helyre, távol mindentől. – Csak azért hoztalak ide, hogy véletlenül se zavarjon senki és nyugodtan pihenhess. – Majd rázárta az ajtót, és visszarobogott az Orient-csarnok elé.
A kapukat végre kinyitották, és a régóta kint várakozó tömeg beszabadult. A mozdonyok teljes pompájukban várták rajongóikat, a kicsik tátott szájjal bámulták a gőzösöket, amiknek még a kerekük is nagyobb volt tőlük. Mások azt se tudták, hová szaladjanak izgatottságukban. Ahogy azonban elkezdett sötétedni, mindenki a fordítókorong köré kezdett gyűlni, hiszen a nap fénypontja, legeslegjobban várt pillanata azért egyértelműen Rakéta színrelépése volt.
– Mindjárt 10 óra. Látta valaki Rakétát? – kérdezte aggódva Nohab, de a sárga gőzöst senki sem látta. A piros dízel egyre idegesebb lett. – Megbeszéltük, hogy itt találkozunk. Hol lehet? – értetlenkedett Nohab. Rakétának azonban nyoma veszett. Már az összes mozdony őt kereste, de semmi, mintha a föld nyelte volna el.
– Mindjárt kezdünk és nincs meg a főszereplőnk. Mindjárt elájulok! – sopánkodott Nohab.
– Csak nyugalom. Majd én felállok a fordítókorongra. Elvégre én vagyok a legnagyobb. Nekem is ugyanúgy fognak örülni. – ajánlkozott Böhöm.
– Várjunk csak egy ici-picit! – gondolkodott el a dízel. – Böhöm, nem te kísérted el Rakétát a pihenőállására? Ott viszont nincs. Mit csináltál vele? – kérdezte egyre dühösebben Nohab.
– Én az égegyadta világon semmit. Elkísértem a helyére, és otthagytam.
– De milyen helyére? – eresztette ki gőzét Bivaly, a 424-es mozdony. Böhöm azonban mélyen hallgatott.
Ám ekkor hatalmas taps és éljenzés hallatszott a fordítókorong felől, és amikor a többiek odagurultak, Rakéta, a mozdonyok mozdonya már ott állt középen. Nohab ugyanis rájött, hogy csakis Böhömnek lehet köze az eltűnéséhez, amikor most elszólta magát, hogy igazából ő szeretne a mai este főszereplője lenni. Végül sikerült rátalálnia a legendás gőzösre és kiszabadítania őt. A látogatók szerencsére semmit nem vettek észre az egészből és a Múzeumok Éjszakája fantasztikus hangulatban zárult. Csak Böhöm bánta a tettét, de nagyon. Mert rájött, hogy mindannyian másért különlegesek, ki a színe miatt, ki a mérete miatt, ki a sebessége vagy a kazánja miatt. És ettől kerek a világ, és különleges benne minden mozdony.
Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt