Minden napra egy mese

Minden napra egy mese Mese

2026.11.20 13:04
szerző: Csohány Domitilla

Korán sötétedik odakint. Az esték egyre hűvösebbek. Sokszor szinte átláthatatlan köd száll le a városra, amitől minden nyirkossá, titokzatossá és egy kicsit bizony ijesztővé válik. Egyértelműen beköszöntött a „nemszeretem” idő. Igaz ugyan, hogy napközben még arany színben pompázik a világ, és továbbra is adnak egy kis meleget az egyre rövidebb időre előbújó napsugarak, de az éjszakák… azok már egészen megváltoztak! Mostanra senkinek sincs kedve vacsora után kint bóklászni egyet vagy órákon át a csillagos eget bámulni. Az emberek inkább behúzódnak a házaikba, az állatok bevackolnak egy szélvédett zugba, és – szolgálaton kívül – a volánbuszok is visszavonulót fújnak, a garázsban gyűlnek össze éjszakára. A kinti, már-már nyomasztónak tűnő hangulatnak itt azonban híre-hamva sincs. Jöhet eső, jöhet szél, a benti jókedvet semmi sem ronthatja el! Hangos kacagások, elnyúló hüledezések, rövid felszisszenések, tapsviharok, sőt néha-néha még dudálások is kihallatszanak a hatalmas csarnokból. Ugyanis, amikor odakint lekapcsolják a villanyt, odabent kezdetét veszi a meseeste”.

Régi hagyomány ez a Volán-garázsban. A szabály pedig rém egyszerű: mindennap más mesél, és előbb-utóbb mindenkire sor kerül. Kifogás nincs – és nem is kell! A buszok ugyanúgy imádnak mesélni, mint mesét hallgatni, legyen szó akár rémisztő vagy vicces, szomorú vagy izgalmas történetről. A „mese-este” során volt már szó tündérekről és manókról, szuperhős buszokról és földönkívüliekről, banditákról és haramiákról, kalózokról és indiánokról, szörnyekről és… És a listát még reggelig sorolhatnánk, hiszen most is épp egy újabb mese varázsolta el a garázs lakóit. 

– Itt a vége, fuss el véle! – fejezte be történetét Turbó, a kék busz, majd gyorsan odasúgta mosolyogva a mellette álló sárga volánbusznak:
– Holnap te jössz, Pajti!
Az ifjú kis busz ijedtében úgy összerezzent, hogy hirtelen a menetrendjét is elfelejtette, mivel egyelőre halvány lila dunsztja, mit lila dunsztja, lövése sem volt, sőt nem hogy lövése, de még kipufogódurranása sem volt arról, miről meséljen holnap a többieknek. Pajti jókedve egy szempillantás alatt csillapíthatatlan aggódássá változott,
és szó nélkül kiviharzott a garázsból. Turbó azonnal észrevette társa tanácstalanságát, ezért követte őt, és gyorsan hozzátette: – Ne félj, egyszerűbb lesz, mint gondolnád! A mesék csak úgy megszületnek, mint a csillagok az égen. Látod, mennyi kis csillag van most is felettünk? Pajti felpillantott a koromfekete égboltra, és csodálattal nézte a millió fénylő pontot.


– Mindennap új csillagok születnek, nekünk csak észre kell vennünk őket – tette hozzá Turbó, majd magára hagyta sárga barátját. Pajti fogaskerekei egész éjjel megállás nélkül kattogtak, járt az agya, törte a fejét – de hiába. Az égegyadta világon semmi sem jutott eszébe. Reggel elment dolgozni, semmi. Megállt egy pihenőre, még mindig semmi. Véget ért a műszakja, de továbbra is csak a nagy-nagy semmi volt a fejében. – Így nem állíthatok be este a garázsba! Nem állhatok ki a többiek elé a semmivel! A kis sárga volánbusz csalódottságában először világgá akart menni. Elbujdokolni mindenki elől. Menet közben azonban a bánatát felváltotta a düh. Egyre mérgesebb és mérgesebb lett. 

Tövig nyomta a gázpedált, száguldott szinte ész és fék nélkül, azt se nézte hol és merre jár. Először egy óriási pocsolyába gázolt bele, amitől csurom vizes és sáros lett. Majd rátért egy földútra, ott száguldott tovább, és közben annyi por szállt rá, hogy szép sárga színe szinte már nem is látszott. Hamarosan egy tanya közelébe ért, ahol a tyúkól mellett olyan gyorsan húzott el, hogy a pipik szárnycsapkodva rebbentek szét, ám közben a sok felszálló toll szintén a buszra ragadt. Pajtit azonban ez sem állította meg őrült ámokfutásában. Csak rohant bele az ismeretlenbe, míg a végén bele nem hajtott a kiteregetett ruhákba. Ott a fehér lepedő úgy beleakadt a két visszapillantó tükrébe, hogy hazáig lobogott rajta. Csak amikor már a garázs közelében járt, akkor állt meg egy pillanatra egy piros lámpánál, és ahogy oldalra tekintett, úgy megijedt, hogy dudált egy nagyot ijedtében. 

- Segítség! Egy szellem! – kiáltott hangosan, de ahogy jobban megnézte, rájött, hogy egy hatalmas ablaküvegben saját magát látja. Ezen úgy elgondolkodott, hogy majdnem elfelejtett a zöld jelzésre elindulni. A kedve azonban egy csapásra megváltozott. Újból vidám és izgatott lett, alig várta, hogy jöjjön az este, bizony, a „mese-este”, ahol ma ő lesz a főszereplő.

Előtte még gyorsan elszaladt a mosóba, rendbe szedte magát, és ahogy leszállt az éj, és mindenki összegyűlt a garázsban, ő bátran és boldogan kezdett mesélni. – Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csapat busz, akik minden évben alig várták, hogy eljöjjön az év egyik legfélelmetesebb napja, a halloween, mert ilyenkor mindig jelmezversenyt tartottak. Már hetekkel előtte lázas készülődésbe kezdtek, a garázst feldíszítették mindenféle ijesztő csúfsággal, közben pedig azon ötleteltek, hogyan tréfálhatnák meg egymást – így kezdődött a mese, és a buszok ámulva hallgatták Pajti előadását, közben pedig nagyokat nevettek, hogy az egyik busz milyen hangokat tudott kiadni a motorjából, a másik hogyan ijesztett meg mindenkit egy bokorból rájuk dudálva. 

– Egy, csak egy busz nem tudta, minek öltözzön be idén – folytatta a történetet Pajti. – Szegény busz bánatában világgá ment, és ahogy bolyongott az ismeretlenben, észre sem vette, hogy mindenen áthajt, belemegy, nekimegy és rágurul. Mikor már egészen sötét volt odakint, mégiscsak úgy döntött, hogy hazamegy. Ahogy azonban visszatért a garázsba, hangos sikítás fogadta, és mindenki menekült amerre látott, mert ott állt előttük a legrémisztőbb lény, akit valaha láttak: óriási volt, teste csupa sár, hátsó fele itt-ott tollas, fehér lepelje pedig folyton lobogott! Beletellett egy kis idő, amíg rájöttek a garázsban, hogy ez nem egy igazi szellem, csak a barátjuk az. Nem is volt hát kérdés, ki nyerte meg ebben az évben a jelmezversenyt – zárta történetét Pajti, és a végén büszkén gurult ki a garázs elé, hogy ma is megcsodálja a csillagos égboltot. – Most már neked is van egy saját csillagod – súgta oda hátulról Turbó. – És hidd el, lesz még több is, csak meg kell találnod őket! 

Írta: Csohány Domitilla
Illusztráció: Győri Zsolt