A legtöbb vasutas a szolgálat végén hazamegy, és maga mögött hagyja a vasutat. Vannak persze olyanok is, akiknek a vasút nem csupán munka, hanem hobbi is. Pálinkás József kétség kívül az utóbbiak közé tartozik. A nyugdíjas mozdonyvezető neve ma már sok vasútbarát számára ismerősen cseng, hiszen Pusztaszabolcson, a saját kertjében hozott létre egy olyan különleges kisvasutat, amely nemcsak egy gyűjtői kuriózum, hanem egy darabka megmentett magyar ipar- és vasúttörténet is.
A vasút szeretete már fiatalon kezdődött
Pálinkás József 1981-ben jelentkezett a MÁV-hoz mozdonyvezető- gyakornoknak. A pályafutását Pusztaszabolcson kezdte, majd a gyakornoki évek után sikeresen levizsgázott mozdonyvezetőnek. A vasút azonban számára soha nem merült ki a szolgálatban eltöltött órákban. Már fiatalon elkezdte gyűjteni a vasúthoz kapcsolódó tárgyakat, dokumentumokat. A nagyvasút mellett különösen közel álltak hozzá a kisvasutak és azok a járművek, amelyek az évek során fokozatosan eltűntek a magyar ipartelepekről. A fordulópontot egy 2000 körül megvásárolt pusztaszabolcsi ház jelentette. Az ingatlanhoz nagy telek tartozott, ráadásul a kert végében a Dunaújváros felé vezető vasútvonal húzódik. A helyszín szinte kínálta magát egy különleges terv megvalósításához.
Így kezdődött minden…
Az első elképzelés még viszonylag egyszerű volt: létrehozni egy szabadtéri vasúti gyűjteményt. A telken helyet kaptak az egykori Ercsi gazdasági vasút kocsijai, egy nagyvasúti pályamesteri vágánygépkocsi, egy kézihajtány és számos más vasúti relikvia. A gyűjtemény azonban egyre bővült, József pedig folyamatosan kereste az újabb lehetőségeket. Egy régi emlék végül meghatározta a későbbi fejlesztések irányát. Az 1980-as évek közepén járt a százhalombattai téglagyárban, ahol akkor még működött a kisvasút. Az ott látott apró mozdonyok és kocsik mély nyomot hagytak benne. Évekkel később kíváncsiságból ismét felkereste a helyet. A látvány azonban szomorú volt. A gyár nagyrészt eltűnt, a kisvasút nyomtalanul megszűnt, csupán néhány méternyi sín emlékeztetett a hajdani üzemre. A legtöbben valószínűleg legyintettek volna a megmaradt sínszálakra. Pálinkás József azonban másképp gondolkodott. Hosszú utánajárás következett, mire sikerült megszereznie az engedélyeket, végül a százhalombattai önkormányzat hozzájárult ahhoz, hogy a még megmaradt pályát elbontsa és megmentse. A sínanyag így nem a kohóban végezte, hanem új életet kapott Pusztaszabolcson. A szerencse is József mellé állt. Munkahelyén éppen pályafelújítás zajlott, így néhány leselejtezett talpfát is sikerült megmentenie. Lassan minden adott volt egy saját kisvasút megépítéséhez.
Járművek nyomában
A sínek önmagukban még nem jelentenek vasutat. Járművekre is szükség volt. A Kisvasutasok Baráti Körének segítségével jutott el a mázai téglagyárba, ahol használaton kívüli kisvasúti járművekre bukkant. Itt került hozzá az első kismozdony és több téglaszállító kocsi. Ezek a járművek meghatározták a pálya nyomtávolságát is: a választás a 600 milliméteres ipari kisvasúti nyomtávra esett. Az első mozdony azonban nem volt jó állapotban. Hiányoztak alkatrészek, amelyek beszerzése egyre nehezebbé vált, hiszen az ország ipari kisvasútjai sorra szűntek meg. József ezért bejárta az országot, téglagyárakat, ipartelepeket keresett fel. A legemlékezetesebb mentőakció talán a szentesi téglagyárhoz kötődik. Amikor értesült a bezárásáról, azonnal útnak indult. Mire megérkezett, már javában zajlott a bontás. A vasúti járművek egy részét lángvágóval darabolták fel. A gyors közbelépésnek köszönhetően azonban számos érték megmenekült. Egy mozdony, egy csille, váltók, fordítókorong, sínanyag és számos alkatrész került Pusztaszabolcsra. A vasútbarátok összefogásának eredményeként pedig a gyár többi járműve sem veszett el. Ez a történet jól mutatja, hogy a kerti kisvasút nem pusztán magángyűjtemény. Sok esetben olyan járművek kaptak itt új esélyt, amelyek máskülönben örökre eltűntek volna.
Egyre hosszabb pálya, egyre nagyobb gyűjtemény
Az évek során a gyűjtemény folyamatosan gyarapodott. Székesfehérvárról, Dunaújvárosból, Bodajkról, Dudarról, Mázáról és számos más helyszínről érkeztek újabb járművek. Volt olyan kocsi, amely egy ipari telepről került elő, másik egy istállóban várta sorsa jobbra fordulását, de olyan is akadt, amelyet egy tó közeléből sikerült megmentenie. Azóta a kisvasút tovább fejlődött. Napjainkra a pályahálózat hossza megközelíti a 800 métert, így a látogatók ma már egy még nagyobb és összetettebb rendszert láthatnak.
Több mint hobbi…
A pusztaszabolcsi kerti kisvasút különlegessége nem pusztán a méretében rejlik. A gyűjtemény számos olyan magyar ipari vasúti járművet őriz, amelyekből mára alig maradt fenn néhány példány. Ezek a mozdonyok és kocsik egy olyan korszak emlékei, amikor a téglagyárak, bányák és különféle üzemek a mindennapi termelés fontos részei voltak. A látogatók számára ezért a hely nem csupán szórakozást kínál. Egyfajta időutazás is, amely megmutatja a magyar ipar és a kisvasutak kevésbé ismert világát. A pusztaszabolcsi kert azonban jóval többet rejt néhány mozdonynál és vasúti kocsinál. József az évtizedek során egy különleges vasúttörténeti gyűjteményt is létrehozott, amely szervesen kapcsolódik a kisvasúthoz. A gyűjteményben több egykori vasutas használati tárgy, dokumentum, jelvény, lámpa, műszer és más relikvia található, amelyek a magyar vasút múltjának különböző korszakait idézik meg. A legkülönlegesebb darabok közé két eredeti vezetőasztal tartozik, amelyeket Pálinkás József megmentett az utókor számára. A berendezések nem csupán kiállítási tárgyak: a látogatók testközelből is megtapasztalhatják, milyen környezetben dolgoztak egykor a mozdonyvezetők. A gondosan berendezett vezetőasztalok és a körülöttük elhelyezett relikviák szinte életre keltik a vasút történetét. Aki ellátogat hozzá, gyorsan rájön, hogy számára a vasút jóval több egyszerű hobbinál. Szabadidejének jelentős részét ma is a gyűjtemény, a kisvasút és a járművek gondozása tölti ki. Amikor a Hárman a pályán csapatával forgatási céllal felkerestük, órákon át, fáradhatatlan lelkesedéssel mesélt a járművekről, a megmentésük történetéről és a gyűjtemény különleges darabjairól. Vendégszeretete és a vasút iránti szeretete az első pillanattól érezhető volt. Nem véletlen, hogy az évek során számtalan vasútbarát, család és érdeklődő fordult meg nála, akiket ma is örömmel fogad, és szívesen kalauzol végig saját vasutas világában.
Egy álom, ami ma is épül
A legtöbb ember egy kertben pihenőhelyet vagy díszkertet alakít ki. József ehelyett egy működő kisvasutat és múzeumot épített. Olyat, amely több mint két évtizede fejlődik, és amelynek története ma sem ért véget. A pálya folyamatosan megújul, a járművek felújítása továbbra is zajlik, és a gyűjtemény minden évben újabb érdeklődőket vonz. Talán ez bizonyítja leginkább, hogy a vasút nem csupán közlekedési eszköz. Sokak számára életre szóló szenvedély, amely a szolgálat befejezése után sem ér véget. Nekem, a cikk szerzőjének is volt lehetőségem ellátogatni Pusztaszabolcsra, és személyesen kipróbálni a különleges kerti kisvasutat. A látogatásról videó is készült, amely megtekinthető a Hárman a pályán YouTube-csatornán. Aki szeretné közelebbről is megismerni ezt az egyedülálló vasúti világot, annak érdemes megnéznie a filmünket – és ha teheti, személyesen is felkeresni a kisvasutat. A lehetőséget ezúton is köszönöm Pálinkás Józsefnek, aki bebizonyította, hogy egy mozdonyvezető álma akár egy egész kertet is megtölthet sínekkel, mozdonyokkal és vasúti különlegességekkel.