A Budapest-Ferencváros csomóponton nem akármilyen kollégánk kezeli a gurítódombon lévő szolgálati
helyen a vágányfékeket és a berendezés asztalát. Csontos Csaba ugyanis ha nem a gurítótoronyban dolgozik, akkor – szabadidejében – az erdőt, rétet és a csenderest, a tisztásokat járja. Máskor meg egy magaslesről figyeli a természetet és a vadakat. Vasutas kollégánk ugyanis vadász, idén negyven éve. Ám nemcsak ez jeles évforduló az életében. Huszonkét éve vasutas, és huszonöt éve játszik vadászkürtön a Pipacs Vadászkürt Egyesületben. Mindkét területet hivatásának érzi: a vasutat is, a vadászatot is.
Kezdjük a beszélgetést a vasútszakmával! Hogyan kerültél a vasúthoz? Annyi bizonyos, hogy 22 éve dolgozol a MÁV-nál, most 57 éves vagy, így természetszerűleg volt más előéleted, amelyet ugyebár nem a vasútnál töltöttél.
Valóban nem a vasútnál kezdtem a pályafutásomat – kezdi a beszélgetést Csontos Csaba. Az édesapám mellett az építkezéseknél dolgoztam, de felszolgáló is voltam, ilyen képesítésem is van. A szabadidőmben alkalmanként most is felszolgálok különféle helyeken, főleg nagyobb rendezvények alkalmából. Bírtam a munkát, de a különféle adók miatt úgy döntöttem, keresek magamnak egy állást, munkahelyet. Egyik vadásztársam javasolta a vasutat, mégpedig Ferencvárost. Jelentkeztem is oda, és 22 évvel ezelőtt Nyíri András, az akkori főnök vett fel. A gurítódombon kezdtem, ma is ott vagyok. Nagyon szeretem ezt a munkát, egy 12 órás műszakban hárman teljesítünk szolgálatot. Kezelem a vágányféket és a berendezés asztalát. Nagy figyelem szükséges, hiszen a gurítóról viszonylag nagy sebességgel leguruló kocsikat le kell fékezni, hogy jóval kisebb sebességgel haladjanak a megfelelő irányvágányokra. Minden kocsi más fékezest igényel, úgy a rakott, mint az üres tehervagonok. Sőt, figyelembe kell venni az időjárást is, nagy szélben nagyobb fékezés szükséges. A technológia alkalmazását az eső, a köd és minden más befolyásolja az évszakok változásakor. Nagy rutint kellett szereznem ahhoz, hogy immár hibátlanul dolgozhassak.
Csontos Csaba megemlítette, hogy régebben egy szolgálat alatt akár 800 teherkocsit is gurítottak, rendeztek a megfelelő irányba. Mostanában jóval kevesebb, körülbelül 150 kocsi elosztásáról kell gondoskodniuk a rendező pályaudvaron. Ennek több oka is van, főleg az, hogy manapság irányvonatokkal továbbítják a rakományt. Az úgynevezett egyeskocsis fuvar, a vegyes elegy egy vonatnál sokkal kevesebb, mint akár 20-22 évvel ezelőtt. Ámde így is szükség van Ferencvárosra, sok tehervonat halad rajta keresztül, és indítanak is innen irányvonatokat, vagy mozdonycsere után más irányba, más vasútvonal felé veszik az útjukat. Gurítódomb nélkül pedig ez lehetetlen volna. Ferencváros még most is a vasút fordítókorongja, ahogy régen elnevezték. Fontos, nélkülözhetetlen szerepe van az ország keleti és nyugati területének vasúti forgalmában. Ferencváros speciális, kiemelt, különleges hely. Tudják ezt az ott dolgozók, Csontos Csaba is, és ennek figyelembevételével, nagy odafigyeléssel dolgoznak. Hibázni nem lehet, mert az az egész ország teherfuvarozására, szállítmányozási feladataira kihatással lenne. S nem jó irányba.
Akkor térjük át egy homlokegyenesen más pályára, hivatásra! Viszonylag kevés vasutas van, aki vadászember is. Te az vagy, sőt egy vadásztársaság vezető embere, amellett vadászkürtön is játszol. Mikor és hol, hogyan kezdődött a vadászpályafutásod?
Már gyerekkoromban rajongtam az erdőért, a természetért, a vadászatért – idézi fel a kezdeteket Csontos Csaba. Nagyapám és apám is vadászott, mindig vittek magukkal a különféle vadászatokra. A nagyapám nyakában ültem, amikor lőtte a fácánokat, nyulakat. Így szinte beleszülettem ebbe az életformába. Szeretem a természetet, a vadak világát. A vadászat nemcsak abból áll, hogy kedvünkre kilőjük a vadakat. Sokkal inkább a helyes vadgazdálkodásról és egyben a természet védelméről szól. Jelenleg a vadásztársaság alelnöke vagyok, szervezem a vadászatokat, irányítom a munkát. Jó emberek társasága alakult ki, semmi összetűzés nem volt az elmúlt időszakban. Egyébként ezt a vadásztársaságot a nagyapám alapította 1963-ban. Az elnöke is volt a tásaságnak, ahogy az apám is. Amikor én is vadász lettem, három generáció vadászott együtt.
Mindig is helyben vadásztál, vagy volt kitekintés más területekre?
1997 előtt a Börzsönyben, Királyréten vadászott az édesapám – emlékszik vissza a régi időre Csaba. Apám biztatására én is oda kerültem vadásztagnak. Gyönyörű helyen volt a vadászterület, kiváló, nemes vadakkal. De történt egy jelentős változás, ugyanis az ottani erdészet visszavette a vadászati jogot, így a vadásztársaságunk 1997-ben megszűnt. Ez hatalmas veszteség volt számomra is, mert azt hittem, hogy 30 évesen derékba
tört a vadászkarrierem. Aztán jobbra fordultak a dolgok. Egy pécsi barátom vadászkürttanfolyamokat szervezett, így aztán jelentkeztem én is. Megtanultam a vadászkürt használatát, amit aztán itt, a helyi vadásztársaságnál kamatoztattam. Mára már 16-an vagyunk, akik vadászkürtön játszunk.
Különleges fúvós hangszer a vadászkürt. Mire használták annak idején a vadászkürtöt, és mire most?
A vadászkürt története nagyon régi. Amikor még nem voltak korszerű technikák, akkor a vadászkürttel
jelzéseket továbbítottak a vadászoknak és a közreműködő hajtóknak – magyarázza a vasutas vadász. A különböző szignálokkal, kürtjelekkel irányították a vadászatot. A kürtjelek adták hírül a vadászoknak a haladási és mozgási irányokat vagy a vadászat szünetelését és persze a vadászat végét. Ma is használjuk vadászat alkalmával is a vadászkürtöt, de igazából már csak a vadászat végén, amikor az elejtett vadakat szépen sorba rakjuk a terítéken, s akkor kürtölünk a vad és a vadászat tiszteletére. Megható az ilyen, vadászatot záró momentum. A Pipacs Vadászkürt Egyesületben játszunk vadászkürtön, jómagam már 25 éve. Jó minőségű hangszereink vannak. A kürtösökkel koncertet is adunk, de vadászati rendezvényeken, vadászbálon is szívesen közreműködünk.
Említetted a terítéket, mit jelent ez? Ez is hozzátartozik a vadászathoz, a hagyományokhoz a vadászkultúrában?
A teríték ősi hagyományokra tekint vissza. Mivel tiszteljük a vadat, egy-egy vadászat után az elejtett vadakat egy tisztáson szépen egymás mellé sorba rendezzük – ismerteti a szertartást a vadászunk. A fekvő vadak közé és a teríték köré többnyire fenyőágakat helyezünk el, s a teríték négy sarkán tüzet, máglyát rakunk. Az égő tűz egyrészt tisztelet az elejtett vadnak, másrészt megidézi a lélekvándorlást. Ide tartozik az is, hogy az elejtett vad vérző sebébe egy töret faágat mártunk, és azt a vadásznak adjuk át, aki megköszönve a sikeres vadászat lehetőségét a kis faágat, vagyis a töretet a vadászkalapjába tűzi. Ezt addig hordja, amíg egy újabb vadat nem lő. Nem véletlen a töret kifejezés, ugyanis azt az ágacskát nem bicskával vágjuk le, hanem letörjük a fáról vagy bokorról. Két töret van, a másikat a vad szájába helyezzük, vagy a sebre, ahol a találat érte. Ez a hagyomány a
siker, az ünnep és a tisztelet kifejezése. Záró eseményként felhangzik a kürtösöktől a vadászat végét jelző szignál.
Csontos Csaba vallja, hogy a vasút és a vadászat is az életéhez tartozik. Mindkét területet szereti, nem tudna élni nélkülük. Tavaly októberben nagy megtiszteltetés érte. Nagy István agrárminiszter ünnepélyes keretek között átadta számára a Magyar Vadászatért érdemrendet. Amikor aztán befejeztük a beszélgetést, felmászott még egy kis időre az egyik magaslesre. Ferencvárosban, a szolgálati helyén is „magaslesen” tartózkodik, a gurítódombon, az irányítótoronyban. Míg az albertirsai magaslesről a természetet, az erdőt, mezőt és a vadakat figyeli, addig a ferencvárosi „magaslesről”, az irányítótoronyból a szeme a vágánymezőt pásztázza, és a leguruló teherkocsikra ügyel. Ki hinné, hogy Ferencvárosban is megfordulnak vadak, amelyeket látni a toronyból. Nappal fácánok repkednek a sínek között, éjjel pedig előmerészkednek a közeli rejtekhelyről az éjszaka gyermekei,
a rókák és a baglyok. Így hát Csontos Csaba vágányfékkezelő kollégánk olykor a munkahelyén is szembetalálkozik vadakkal. Igaz, ott puska nincs, az ott pihen a vadászházban. Majd aztán a 12 órás vasúti szolgálat befejeztével ismét útra kel az erdei utakon a vadak nyomában.