Több évtizedes hagyományra visszatekintő forgalombiztonsági és szakmai vetélkedőn mérhették össze tudásukat a MÁV Személyszállítási Zrt. HÉV-es munkatársai, összesen három kategóriában: forgalmi szolgálattevőként, forgalmi járművezetőként és járműfenntartási járművezetőként. Az eseménynek a cinkotai járműtelep adott otthont, ahol izgalmas elméleti és gyakorlati feladatok során bizonyíthatták felkészültségüket és szakmai rátermettségüket munkatársaink.
A selejtezők eredményei alapján döntőbe jutott 9-9 fő forgalmi szolgálattevő és forgalmi járművezető, valamint 6 fő járműfenntartási járművezető. A szeptember 11-ei döntőt Dr. Kormányos László vezérigazgató úr, Papp Helga vezérigazgató-helyettes asszony, valamint Géber Péter Pál oktatási igazgató úr nyitotta meg. A döntő az elméleti feladatokkal kezdődött, mely során a versenyzők a saját kategóriájuknak megfelelő kérdéseket tartalmazó tesztlapokat töltöttek ki. Ezt követően a gyakorlati feladatokkal folytatódott a rendezvény. Az elméleti és gyakorlati feladatokon felül, további pontszerzésre is lehetőség nyílt kvízkérdések formájában, amelyek megválaszolásához a versenyzők HÉV-vel kapcsolatos szakmai és történeti ismereteire is szükség volt.
A forgalmi szolgálattevő kategóriában a versenyt Sápi Imre nyerte meg, mögötte Forgács-Incze Sándor és Bereczki Tamás Attila végzett. A forgalmi járművezetők kategóriájának győztese Lovistyék Zoltán, akit a második helyen Mezey Zoltán, a harmadik helyen pedig Tolonics Benjámin Olivér követett. A járműfenntartási járművezetőknél Skadra Sándor, Paksi Zoltán, Marschalkó Dániel lett a végső sorrend. A legjobb 4. helyezettek is különdíjban részesültek szakszervezeti felajánlás alapján. A nap folyamán a HÉV Forgalmi Csomópontok is versengtek egymással az egyéni megmérettetések mellett: Ráckeve Forgalmi Csomópont vehette át a legjobb szolgálatnak járó kupát.
A MÁV Személyszállítási Zrt. menedzsmentje kiemelten fontosnak tartja munkatársaink teljesítményének elismerését, ezért a verseny helyezettjei és résztvevői egyaránt magas díjazásban részesültek.
Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek!