Az empátia az egyik legfontosabb képességünk ahhoz, hogy valódi kapcsolatot tudjunk kialakítani másokkal. Azt jelenti, hogy képesek vagyunk egy másik ember helyzetére figyelni, és megpróbáljuk megérteni, mit érezhet, mit gondolhat, és hogyan élheti meg az adott helyzetet. Nem szükséges pontosan ugyanazt átélnünk, és nem kell mindenben egyetértenünk vele. Az empátia sokkal inkább arról szól, hogy kíváncsian, elfogadóan és ítélkezés nélkül fordulunk a másik felé.
A hétköznapokban gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, amikor valaki megoszt velünk egy nehézséget. Ilyenkor sokszor ösztönösen megoldást vagy tanácsot szeretnénk adni. Azt mondjuk: „Ne aggódj!”, „Majd megoldódik”, vagy „Én a helyedben ezt tenném.” Ezek a mondatok jó szándékból születnek, mégis előfordulhat, hogy a másik ember nem tanácsot szeretne, hanem egyszerűen azt, hogy valaki meghallgassa és megértse.
Az empatikus kapcsolódás egyik alapja ezért a figyelmes meghallgatás, vagyis az értő figyelem. Amikor valaki beszél hozzánk, érdemes egy időre félretenni a saját gondolatainkat, és valóban arra figyelni, amit mond. Nem kell azonnal reagálnunk. Egy rövid csend is lehet támogató. Fontosabb lehet az, hogy megértsük a másik élményét, mint az, hogy rögtön valami „jó” választ adjunk.
Az empátia során segíthet, ha megpróbáljuk megfogalmazni, amit hallunk vagy érzékelünk. Például: „Úgy érzem, ez most nagyon megviselt”, „Mintha csalódott lennél”, vagy „Azt hallom, hogy most nagyon bizonytalan vagy.” Ezek a mondatok lehetőséget adnak a másiknak arra, hogy pontosítson: „Igen, pontosan ezt érzem”, vagy éppen: „Nem is a csalódottság, inkább a tehetetlenség az, ami nehéz.” Így közelebb kerülhetünk ahhoz, amit valóban átél.
Az empátia nem egyenlő azzal, hogy mindenben egyetértünk. Megérthetjük, hogy valaki miért dühös, fél vagy csalódott, anélkül, hogy minden reakcióját helyeselnénk. Például mondhatjuk: „Értem, hogy nagyon dühös vagy, de az nincs rendben, ahogyan beszélsz velem.” Az empátia és az egészséges határok tehát nem zárják ki egymást.
Fontos az is, hogy ne próbáljuk meg kisebbíteni a másik érzéseit. Ami számunkra jelentéktelennek tűnik, a másiknak lehet nagyon fájdalmas. Minden ember más tapasztalatokkal, érzékenységgel és megküzdési módokkal rendelkezik. Az empatikus hozzáállással ezért nem azt kérdezzük: „Én mit éreznék ebben a helyzetben?”, hanem inkább azt: „Ő vajon hogyan élheti ezt meg?”
Az empátia az önmagunkkal való kapcsolatban is fontos. Sokszor sokkal szigorúbban beszélünk magunkkal, mint egy hozzánk közel álló emberrel. Egy hiba után könnyen megjelenhetnek olyan gondolatok, mint: „Ezt is elrontottam”, „Nem vagyok elég jó”, vagy „Más ezt biztosan jobban csinálná.” Az önmagunk felé forduló empátia nem azt jelenti, hogy mindent elnézünk magunknak. Inkább azt, hogy megpróbálunk megértően viszonyulni saját érzéseinkhez és nehézségeinkhez is: „Most hibáztam, és ez rosszul esik. Ettől még nem vagyok értéktelen.”
Az empátia nem velünk született, változtathatatlan tulajdonság, hanem fejleszthető képesség. Gyakorolhatjuk azzal, hogy többet kérdezünk, kevesebbet feltételezünk, figyelmesebben hallgatunk, és nem akarunk minden helyzetet azonnal megoldani.
Néha egyetlen mondat is elég ahhoz, hogy a másik érezze: nincs egyedül. Például: „Értem, hogy ez most nehéz lehet neked. Itt vagyok, és meghallgatlak.”
Az empátia talán éppen ezért olyan fontos a mentális jóllét szempontjából. Nem feltétlenül változtatja meg azt a helyzetet, amelyben a másik ember van, de megváltoztathatja azt az érzést, ahogyan megéli. Azt üzeni: látlak, figyelek rád, és fontos számomra, amit átélsz.