Teljesen természetes, hogy egy munkahelyen több generáció dolgozik együtt, így lehetséges, hogy ugyanazon a csapaton belül találkozik a több évtizedes szakmai tapasztalat, a pályakezdők lendülete és a középgeneráció gyakorlati tudása. Ez sokféle nézőpontot és megközelítést jelenthet, ami nagy érték, ugyanakkor időnként félreértésekhez és konfliktusokhoz is vezethet.
A különbségek sokszor egészen hétköznapi helyzetekben jelennek meg. Például az egyik munkatárs inkább személyesen szeretne megbeszélni valamit, míg a másik egy rövid üzenetet vagy e-mailt tart hatékonyabbnak. Van, akinek természetes, hogy munka után is gyorsan válaszol egy üzenetre, más számára viszont a munkaidő vége egyértelmű határ. Az is előfordulhat, hogy ugyanazt a visszajelzést az egyik ember hasznosnak, a másik túl szigorúnak vagy éppen túl személyesnek éli meg.
Ezekben a helyzetekben könnyű azt gondolni: „A fiatalok ilyenek” vagy „Az idősebbek már nem tudnak alkalmazkodni.” Pedig sokszor nem generációs problémáról, hanem eltérő szokásokról és elvárásokról van szó.
Érdemes ezért általánosítás helyett kérdezni.
Ha például valaki nem úgy kommunikál, ahogy mi megszoktuk, ne rögtön minősítsük, hanem próbáljuk megérteni: „Neked mi működik a legjobban?” vagy „Hogyan lenne számodra a legegyértelműbb, ha ezt megbeszélnénk?”. Egy ilyen egyszerű kérdés máris csökkentheti a feszültséget.
Ne életkorhoz, hanem emberhez kapcsolódjunk
A generációs különbségekről könnyű sztereotípiákban gondolkodni. „A fiatalok nem elég kitartóak.” „Az idősebbek nem szeretik a változást.” Ezek a mondatok azonban ritkán írják le pontosan az egyént. Lehet, hogy egy fiatal munkatárs kifejezetten hosszú távra tervez, és egy idősebb kolléga örömmel tanul új technológiákat. Ezért sokkal többet segít, ha nem azt kérdezzük, hogy „Mit szoktak a fiatalok?”, hanem azt, hogy „Mi jellemző erre az emberre, és mire van szüksége ahhoz, hogy jól tudjon dolgozni?”.
Ez mentálhigiénés szempontból is fontos. Ha valaki azt érzi, hogy életkora miatt előre megítélik, könnyebben alakul ki benne bizonytalanság, frusztráció vagy kívülállóság. Egy elfogadóbb közeg ezzel szemben növeli a biztonságérzetet és megkönnyíti az együttműködést.
Mit tehetünk a mindennapokban?
A jó együttműködés nem feltétlenül nagy változtatásokkal kezdődik. Sokszor néhány egyszerű szokás is sokat számít.
Beszéljük meg az elvárásokat. Ne feltételezzük, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodik a határidőről, a visszajelzésről vagy a munkaidőről. Amit lehet, mondjunk ki egyértelműen.
Kérdezzünk, mielőtt következtetünk. Ha valaki másképp dolgozik, mint mi, először próbáljuk megérteni az okát. Lehet, hogy nem figyelmetlen vagy rugalmatlan, egyszerűen más módszer vált be neki.
Adjunk egymásnak visszajelzést. A visszajelzés akkor igazán hasznos, ha konkrét és tiszteletteljes. A „te soha nem figyelsz” helyett sokkal többet segít például: „Amikor nem kaptam visszajelzést a feladatról, bizonytalan lettem abban, hogy jó irányba haladunk-e.”
Tanuljunk egymástól. Nemcsak a fiatalabb munkatárs tanulhat az idősebbtől. Az egyik a szakmai tapasztalatát, a másik az új digitális eszközök használatát vagy egy másfajta problémamegoldási szemléletet adhatja tovább.
Tartsuk tiszteletben a határokat. Érdemes közösen tisztázni, mikor várható válasz egy üzenetre, mikor kereshetjük egymást, és mi számít sürgősnek. A kiszámítható keretek sok felesleges feszültségtől kímélhetik meg a csapatot.
A jól működő munkahelyi közösségben nem kell mindenkinek ugyanúgy gondolkodnia vagy dolgoznia. A különbségek önmagukban nem jelentenek problémát. A nehézség akkor kezdődik, amikor nem tudunk mit kezdeni velük. Mentálhigiénés szempontból ezért az egyik legfontosabb kérdés nem az, hogy „Melyik generációnak van igaza?”, hanem az, hogy „Hogyan tudunk úgy együtt dolgozni, hogy közben mindannyian biztonságban, tiszteletben tartva és megbecsülve érezzük magunkat?”.
A generációs sokszínűség akkor válik valódi erőforrássá, ha nem egymás hiányosságait keressük, hanem azt nézzük, mit tudunk egymástól tanulni. A tapasztalat, a friss szemlélet, a rugalmasság és a különböző munkamódszerek jól kiegészíthetik egymást.
Végső soron nem az életkorunk határozza meg, milyen munkatársak vagyunk. Mindannyian különböző tapasztalatokkal, erősségekkel és szükségletekkel érkezünk a munkahelyre. Ha ezt szem előtt tartjuk, könnyebb lesz nem „generációkkal”, hanem emberekkel együtt dolgozni.