A november 16-i Tolerancia Világnapja jó alkalom arra, hogy egy kicsit megálljunk, és megnézzük, hogyan bánunk egymással a mindennapokban. A tolerancia nem azt jelenti, hogy mindenkivel mindenben egyet kell értenünk. Sokkal inkább azt, hogy képesek vagyunk elfogadni: a másik embernek lehet tőlünk eltérő véleménye, érzése, élethelyzete vagy tapasztalata. Ennek egyik legegyszerűbb, mégis legerősebb eszköze az értő figyelem.
Mit jelent az értő figyelem?
Értő figyelemről akkor beszélünk, amikor nemcsak meghalljuk a másik szavait, hanem megpróbáljuk megérteni azt is, mit érez, mit gondol, és mi lehet számára fontos. A hétköznapokban ez sokszor nem könnyű. Beszélgetés közben már fogalmazzuk a saját válaszunkat, tanácsot akarunk adni, vagy rögtön elmeséljük a saját hasonló történetünket.
Pedig néha a legnagyobb segítség egyszerűen az, ha jelen vagyunk és figyelünk.
Amikor valaki azt mondja: „Nagyon nehéz napom volt”, nem biztos, hogy megoldást keres. Lehet, hogy csak szeretné, ha valaki meghallgatná. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „Ugyan, ne foglalkozz vele!” vagy „Nekem is volt már ilyen, majd elmúlik!”, próbálkozhatunk inkább így: „Úgy látom, ez most nagyon megviselt.” vagy: „Szeretnél róla mesélni?”
Ezek az egyszerű mondatok azt üzenik: itt vagyok, figyelek rád, és fontos számomra, amit átélsz.
Öt apró lépés az értőbb kommunikációhoz
1. Álljunk meg egy pillanatra!
Amikor valaki beszél hozzánk, próbáljuk néhány percre félretenni a telefont, a feladatainkat és a saját gondolatainkat. Nézzünk rá, és adjunk neki valódi figyelmet. Már az is sokat számít, ha nem próbálunk több feladatra egyidejűleg koncentrálni beszélgetés közben.
2. Ne akarjunk azonnal megoldást adni!
A segítő szándék néha éppen akadállyá válik. Ha a másik elmondja a problémáját, nem feltétlenül tanácsra van szüksége. Kérdezzük meg: „Azt szeretnéd, hogy meghallgassalak, vagy gondolkodjunk együtt a megoldáson?” Ez egy egyszerű kérdés, mégis sok félreértést megelőzhet.
3. Tükrözzük vissza, amit hallottunk!
Ha bizonytalanok vagyunk abban, jól értettük-e a másikat, foglaljuk össze röviden.
Például: „Ha jól értem, nem is maga a helyzet bánt leginkább, hanem az, ahogyan beszéltek veled.”
Ha tévedtünk, a másik korrigálhat. Ha pedig jól értettük, megtapasztalhatja, hogy valóban figyeltünk rá.
4. Az érzést fogadjuk el, ne feltétlenül a viselkedést!
Fontos különbséget tenni aközött, hogy elfogadjuk valaki érzéseit, és aközött, hogy minden viselkedését helyeseljük. Mondhatjuk: „Megértem, hogy nagyon dühös vagy.” Ez nem jelenti azt, hogy elfogadjuk, ha a másik bántóan beszél vagy átlépi a határainkat. A tolerancia nem határtalanság. Lehetünk egyszerre megértőek és határozottak.
5. Merjünk kérdezni ahelyett, hogy feltételezünk!
Gyakran nem magával a különbséggel van probléma, hanem azzal, amit feltételezünk róla.
Ahelyett, hogy azt gondolnánk: „Ő biztosan azért reagál így, mert…”, kérdezzünk: „Te hogyan látod ezt?”, „Mi az, ami ebben számodra fontos?”, „Jól értem, hogy…?”, „Mit éltél meg ebben a helyzetben?” vagy „Miben tudlak most támogatni?”. A kérdezés nem gyengeség. A kíváncsiság a kapcsolódás egyik fontos eszköze.
Mit tehetünk, ha nem értünk egyet?
Az értő figyelem egyik legnagyobb próbája, amikor másképp gondolkodunk.
Ilyenkor segíthet, ha nem az a célunk, hogy meggyőzzük a másikat, hanem először megértsük.
Használhatunk olyan mondatokat, mint:
„Én ezt másképp látom, de szeretném megérteni, neked miért fontos.” vagy: „Nem értek egyet ezzel, de meghallgatom, hogyan jutottál erre a következtetésre.”
Ezzel nem adjuk fel a saját álláspontunkat. Egyszerűen különválasztjuk az egyet nem értést a másik ember elutasításától.
A tolerancia a hétköznapokban kezdődik. Ott, ahol képesek vagyunk különbözőségünk ellenére is kíváncsian, tisztelettel és figyelemmel fordulni egymás felé.