Amikor Budára, a Déli pályaudvarra tartottam, hogy elkészítsem ezt a riportot, kicsit megdobbant a szívem, ugyanis fiatal koromban sokat utaztam innen Székesfehérvárra a kanizsai gyorssal. A Déli különleges hangulatú pályaudvar.
Nyáron, amikor naponta átlagosan 10-12 ezren utaznak innen vagy érkeznek ide, benne van a levegőben a vonatos utazás izgalma, igazi hangulata. Az, amiért az emberek szeretik a vasutat és a vonatokat. A
70-es, 80-as években, amikor én is innen utaztam, még nem volt felsővezeték, Nohab mozdonyok dübörögtek a vonatok elején. Alapvetően a hangulat nem sokat változott, és a pályaudvar vágányhálózata sem, állapítom meg most, amikor megállok a vágányvégeknél. Vagy mégis. Korszerű az utastájékoztató kijelző és a hangos utastájékoztatás, mely most hangoszlopról sugározza be a pályaudvar utastereit. Jól hallható minden információ. Itt találkozom Horváth Andrea állomásfőnök asszonnyal. Szinte valamennyi állomásfőnököt ismertem a 90-es évektől kezdve, de Andrea teljesen más a többiekhez képest. És nemcsak azért, mert hölgy, hanem azért is, mert árad belőle a szakmaszeretet, a lojalitás a vasút iránt, s az is, hogy mennyire kedveli a Délit és az itt dolgozókat. Hét éve került ide, azelőtt 21 évig Dunaújvárosban üzemmérnökként dolgozott. Könnyű dolgom lesz – gondoltam magamban –, mert remek kísérőm lesz a II-es toronyhoz. Mert most a II-es toronyban dolgozókról szól ez az írás.
Amíg kiérünk a magasperonon és a váltókörzeten át a Márvány utcai felüljárónál található II-es toronyhoz, az állomásfőnök asszony megismertet a szolgálati hely lényegével. Tőle tudom meg, hogy a toronyból 27 váltót állítanak vonóvezeték segítségével a fényjelzős mechanikus vonóvezeték-állítású biztosítóberendezés segítségével. A rendszer biztonságos, de szükség van az emberi szaktudásra is. Egy műszakban egy forgalmi szolgálattevő, egy vezető váltókezelő és egy váltókezelő teljesít szolgálatot. Tőlük is függ, hogy a 24 órás vonatközlekedés mennyire biztonságos és menetrendszerű. Jelenleg 360, nyáron napi 390 vonat zavartalan közlekedéséről kell gondoskodniuk. A tolatási műveletek irányítása sem könnyű, lévén, hogy a tárolóvágányokról a vonatszerelvényeket itt az úgynevezett Márvány utcai torok alatt lévő, három sínpáron kell a pályaudvarra beállítani, illetve onnan kihúzni a 19 tárolóvágány valamelyikére. Ez a szakasz a pályaudvar szűk keresztmetszete, ami bizony jelentősen meghatározza az itteni munkát.
„A II-es torony a legnehezebb munkahelyek egyike a Déliben, az itt dolgozók ébersége és szaktudása nem lehet hiányos – mondja Andrea. „Amennyiben itt hibáznak, az a pályaudvar teljes működésére és a dunántúli vonatokra is kihatással van. Éppen ezért a kollégák kiválasztásánál nagyon figyelnek nemcsak az elméleti és gyakorlati tudásra, hanem a hozzáértésre, a rátermettségre is. Amúgy, aki ide kerül, és maradni kíván, annak bizony körülbelül egy évre van szüksége ahhoz, hogy elmondhassa: most már mindent tudok, van hozzá képességem és készségem is. Ezért van az, ha egy új kollégát állítunk ebbe a toronyba szolgálatba, akkor itt kérdezem ki az Állomási Végrehajtási Utasí-tásból, ugyanakkor figyelem azt is, hogyan ténykedik a gyakorlatban. Ide fizikai és szellemi rátermettség is kell. Két hónap felügyelet alatti munkavégzés után állhat önállóan munkába itt egy új kolléga. Most ketten jönnek majd, hogy elsajátítsák ezt a munkát.”
Közben felérünk a toronyba, ahol izzik a levegő a vonatközlekedés és a tolatás irányításától. Benne van a levegőben az a bizonyos természetes feszültség, ám a mostani szolgálatot teljesítők már nagy rutinnal rendelkeznek, könnyűszerrel állítják a váltókat, emelik fel a különféle állítóemeltyűket, kezelik a telefont, nyugtázzák a rendelkezéseket. Állandóan kommunikálnak valakivel a rádió adó-vevőn, folyamatosan csörög a telefon. Megy, működik a vasút a Déli pályaudvaron rendesen, zavartalanul – ezt érzékelem. Jó érzés, nyugodtság fog el, miközben figyelem a kollégák munkáját.
– „Egy 12 órás nappali szolgálat ideje alatt 1270 alkalommal húzzuk meg ezeket az emeltyűket a váltók átállítása során. Egyszer lemértük. Akik ezt kezelik, azoknak nem kell konditerembe járniuk – mondja Balogh Gyula forgalmi szolgálattevő. – Én tartom a kapcsolatot telefonon a főrendelkezővel, ő adja ki az utasításokat: melyik vonat aktuális, melyik vágányról indul és érkezik, milyen tolatásokat kell lebonyolítanunk. A két váltókezelő kollégának pedig én határozom meg a munkát. Ám mi már értjük egymást, és mindenki tisztában van azzal, melyik váltó hová, melyik vágányra, illetve vágányszakaszra terel. Nehéz, mert figyelni kell, nagy a felelősség, nagy a nyomás rajtunk. A Déli pályaudvar tizenhat éve a szolgálati helyem. Tizennyolc éves koromban kerültem a vasúthoz, a záhonyi vasúti szakközépiskolát 1978-ban kezdtem
el, majd sikeres elvégzése után Ferencvárosba kerültem. Az ott eltöltött négy év meghatározó volt számomra. Aztán dolgoztam Sümegen és Veszprémben is.”
Látszik a szakmai tudás Balogh Gyulán, amikor utasításokat ad telefonon vagy rádión. Komoly, de jó kedélyű ember. Olyan, akire figyelnek. Ők a felelősek a Márvány utcai torok előtt lévő, második bejárati jelző és a pályaudvar vonatfogadó és -indító vágányai közötti területért. Azért, hogy valamennyi váltó a megfelelő vágányra terelje a vonatokat. Szeme állandóan a pályán van, de figyeli a biztosítóberendezést és a váltókezelők munkáját is. Figyelni kell állandóan, hiszen a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban 5 percenként indulnak és érkeznek ide vonatok Kelenföld felől a 360 méter hosszúságú alagúton át. Gyula elmondása szerint jó ez a biztosítóberendezés, de az emberi figyelem és felelősség is szükséges ahhoz, hogy minden
rendben legyen. Balogh Gyula lelkiismeretes, önzetlen munkatárs, jó szakember, ezért munkájának elismeréséül 2025. október 6-án igazgatói dicséretet vehetett át. Megérdemelte – konstatálom magamban.
– „Most annyival könnyebb a munkánk, hogy kevesebb a tolatási művelet a motorkocsik miatt – tájékoztat Balogh Gyula. – A mozdonyos vonatokkal van feladat a mozdonyok körbejárása és a szerelvényátforgatások miatt. Van úgy, hogy 20 mozdonyt is sorba kell rakni és a megfelelő vonathoz kell sorozni reggelre. Kell egy megfelelő rutin a váltó- és vágányút-ellenőrzésekhez a szabályok kellő ismeretén felül. Isten őrizz, hogy akár egy váltót is felvágjunk!”
Ezt vallja Fekete István váltókezelő is, aki az FKG-nél dolgozott hat évet, négy évet pedig a V-Hídnál tudott le. Kitérőlakatos szakmája is van. A Déli pályaudvaron ebben a beosztásban 2023 novemberétől dolgozik. Már a fejében vannak a munkafolyamatok, beleég az emberbe egy idő után – fogalmazott. Édesapja 28 évet dolgozott itt tolatásvezetőként. István elmondása szerint a januári hidegben és havazáskor még nagyobb figyelmet kellett tanúsítaniuk. A váltótakarításból is kivették a részüket, nemcsak a külső segítséggel számoltak. Így aztán egy 12 órás szolgálat minden erejüket kivette. S ezen nincs is mit csodálkozni. A II-es torony nem könnyű munkahely még a sima napokon sem. Így nekik is köszönhető, hogy a havazás és a
hideg ellenére működött a Déli pályaudvar. István megszerette ezt a munkát, nagyon határozott mozdulatokkal, könnyűszerrel állítja át az emeltyűket, a váltókat, hogy szabad és biztonságos legyen a vágányút a vonatok részére. Fél 7-től 10 óráig, majd a délutáni órákban tart a csúcsforgalom, a figyelem ilyenkor a tetőfokára hág.
A mai szolgálatban Nagy Zoltán a II-es torony vezető váltókezelője, aki több mint harminc éve dolgozik itt. Ez idő alatt nagyjából 10-15 kollégát tanított be váltókezelőnek. Ő jobban szereti az éjszakai műszakot.
„Akkor kicsit kevesebb a vonat, de a tolatási munkák előtérbe kerülnek – mondja”. Jó érzés az – vallja” –, amikor úgy adjuk át reggel a kollégáknak a szolgálatot, hogy minden munkát elvégeztünk. Vagyis minden vonatot előkészítettünk az indulásra.” Annak idején azért jött a vasúthoz, mert szeretett utazni. Nemcsak a hazai tájakon, hanem külföldre is elvitte a vonat. A szabadjegy ezt lehetővé tette. Az idők folyamán képezte magát, elsajátította a szakmát, és meg is szerette a vasutat. Volt vasutas a családban, a nagybátyja Mágocs-Alsómocsolád állomáson dolgozott. Immár ő is itt képzeli el a jövőjét.
Amikor Horváth Andrea állomásfőnök asszonnyal visszatérünk a pályaudvar üzemi épületéhez, még elmondja, hogy 70 ember dolgozik a Déli pályaudvaron, s mindegyikük remek szakember. – „Amíg ilyen kollégák irányítják a vonatközlekedést, addig nincs baj. Minden rendben megy” – nyugtázza mosolyogva. Elköszönünk egymástól, mert mennie kell, számos megoldásra váró feladat van még. Aztán látom, ahogy fiatalosan elsiet az irodája felé, de közben egy-egy pillantást vet még az első vágányon zajló tolatási műveletre. Elégedett. Én meg elgondolom, milyen büszke is vagyok most arra, hogy pályám kezdetén én is forgalmi területen dolgoztam, s milyen büszkén viseltem a forgalmiak piros alapú paroliját az egyenruhámon. Mert a mai forgalmi emberek is, mint itt a Déliben, a II-es toronyban kiváló munkát végeznek nap mint nap. A hátukon hordozzák a vasutat.